N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
II. "én, József Attila, itt vagyok"
és mégis mintha mindezt üveglap mögött mutatnák fel emailzománc alatt „borostyánkőbe fagyva”, mint a költő mondaná. A visszaemlékezésben azonban ez a dermedtség feloldódik, s a vers, az egységben tartott sokszerűség - az elefánt, a légy, a kova, a bolha, a cincér - mozogni kezd. Az sem véletlen, hogy ez az állattal-növénnyel összebújó közösség, a szívnek és intellektusnak ez az ázsiai melegsége éppen a japán vers technikájáhozjutott el. Szavainak ritkásán gyengéd őzek lépkednek, hímzett, tarka háttal s barna szemük lágy pillantását nem lehet elfelejteni. Literaturei, 1929. április Németh László Nincsen anyám, se apám [!] József Attila versei Az a gyanúm, hogy a dalnak ez az apátlan-anyátlan Kakuk Marcija szívesen elálldogál a tükör előtt s elébb költötte meg József Attilát, a szappanfőző és kefés asszony gazdátlan árváját, mint az itt közölt költeményeket. Ritkul a költő, aki mint egy készülő világ Istene, a tulajdon verseiből látja földerengeni magát. Okosabb és hiúbb Istenek vagyunk mi, akik elébe vágunk a magunk teremtésének, előre tudjuk, kik vagyunk s kevés helyet hagyunk a teremtődés Isten-csináló véletlenének, mint ez a József Attila is, aki olyan jellegzetes, jó zamatú, rögtön felismerhető, soha el nem felejthető József Attilát faragott a versei elé, hogy a kritikusnak is ezt kell kezébe vennie, mielőtt őhozzá nyúlna. Nem, ennek a figurának igazán nem kell félnie a népszerűtlenségtől! Vegyétek elő Tersánszky valamelyik csavargóját, szoktassátok le a bagózásról, s itt van József Attila. Mert a bagóban érettség van, flegma, fatalizmus. József Attila azonban még innen van a bagón, az ő társadalmonkívülisége még új keletű és hangsúlyozott. Túl sokat emlegeti az öles kondérban fövő babot és a lyukas nadrágot, amelyet a tenyerével kell takarnia. Van benne valami (pökhendiség-e? mélabú-e?), ami oda dörgölted a maga csavargó voltát a társadalom orra alá, és sírversében is jogot formákat rá, hogy „egyben másban istenhez is hasonlított.” 92