Páskándi Géza: A megvallás avagy: Van-e lélek-röntgen? Vallomások, emlékiratok (Budapest, 1999)
Appendix
magát humanistának mondta, holott veszélyesebb volt, éppen, mert „internacionalista”... Hisz a fajelmélet önmaga zárta ki magát bizonyos „nem-árja” országokból, míg az internacionalizmus terjedékenyebb, így veszélyesebb fasisztoid politikává válhatott. Különösképp majd nagy állami szinten. Igen, az én felfogásomban: fasizmus minden végletes kizárólagosság, a totális exkluzivizmus minden válfaja! Fanatikusság és cinizmus - mind odavezethet, a fasizmustól csak egy bolhaugrásra vannak! Nos, József Attila - ráadásul! - sosem lett „pártköltő”, „egypártköltő” a szónak közkeletű értelmében. Nem csupán szakítására gondolok a („fasiszta kommunizmus”-sal) lám csak: Molotov és Ribbentrop találkoztak!, hanem: költészetének súlypontarányai okán sem. A hangsúlyok okán. Ilyen alapon — szinte - Csokonait is lehetne „diétái” és „alkalmi ódaköltőnek” nevezni, aki nagyuraknak gazsulál. Vagy tán az ifjú Petőfi jellemén foltot ejthet - igaz, egyetlen - Ferdinánd királyhoz írott nagyon lojális verse? A biográfiára túl kényes emberek mindig a középszerből kerülnek ki, akik olyanok, mint a „szolid” kispolgár vagy középpolgár leánya. Az éppen szóban forgó: nem is szép, nem is okos vagy dolgos, hanem szüzessége az egyetlen hozománya. Jaj annak a rezsimnek, amely tehetségek és képességek helyett csak a „tiszta osztály vagy más származásokat” tud a Történelmi Arénába küldeni. S ez nem csak az elmúlt negyven évre tanulság, ma is aktuális. Aki csupán makulátlan vagy alig szeplős biográfiáját tudja a jövendőnek adni - jobb, ha már ma koldulni megy. József Attila nagy tehetsége - a zseni jegyeivel szórtan - a magyar osztályok és pártok fölé emelkedik. Mert nemzetét, a magyart emelte a pártok és osztályok egére. S hogy számára ember és magyar, Európa, Világ és Magyarország mindig együtt jelentkezett - arra legnagyobb versei a példa. Egyszerre volt nagyon modern és nagyon hagyományos. 259