Pomogáts Béla: A magyar irodalom köztársasága. Irodalomtörténeti tanulmányok - Magyar esszék (Budapest, 2014)
Két évtized. Irodalmunk a hatvanas és hetvenes években
nyomán dolgozta ki a „Bartók-modell” elvét: a magyarság és az egyetemesség szintézisének gondolatát. Bartók példáját korábban Fodor András (Bartók) és Illyés Gyula (Bartók) idézte, majd Juhász Ferenc (Örvénylések Bartók Béla körül) és Nagy László {Bartók és a ragadozók) találta meg benne vezérlő csillagát. Az új költészet József Attila és Bartók Béla vonzásában fedezte fel azután a korábbi örökséget: Juhász Ferenc Ady Endre utolsó fényképe és Nagy László A föltámadás szomorúsága című verseiben a korával viaskodó Adyt, Juhász Petőfiről írott versprózáiban a tragikus Petőfit, majd a romantika és a régi magyar irodalom hagyatékát, a népballadákat, siratókat és ráolvasásokat, az apokrif imádságokat, amelyek Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése {Hegyet hágék, lőtöt lépék) révén ugyancsak beépültek a költői örökségbe. Általában a drámai vívódásokat tanúsító hagyományok kaptak szerepet. Ezek illeszkedtek jobban a modem költészet nyelvezetéhez, s ők fejezhették ki igazán a küzdelmesebb költői magatartást, a lázasabb közérzetet. A hagyománykeresés másik irányát a Nyugat „harmadik nemzedéke”, az „újholdas” líra és a fiatalok egy részének törekvései jelezték. Ezek a törekvések a „nyugatos” költészet, elsősorban Babits Mihály intellektualizmusát folytatták, és az intellektuális igények jegyében kötődtek József Attilához is. A fiatal Babits és mellette Füst Milán öröksége a személytelen és tárgyias költői szemléletmód számára is példát adott. A „harmadik nemzedék”, kivált Weöres Sándor és Vas István megnövekedett szerepe a gondolati igényességet állította előtérbe, a Nyugat költészetének tudós és műves örökségét újította fel. Különösen Weöres Sándor bizonyult a hagyományok buzgó kutatójának, elfelejtett 18-19. századi költőknél (Ungvámémeti Tóth Lászlónál, Dukai Takách Juditnál) kereste a magyar gondolati líra forrásvidékét. Ebből a kutatómunkából nőtt ki a hetvenes évek közepén Három veréb hat szemmel című történeti antológiája, amely régebbi költészetünk ismeretlen értékeit és furcsaságait fedezte fel. A hagyományok teljesebb gondozásba vételét szolgálta az az érdeklődés is, amely a magyar avantgárdot, elsősorban Kassák Lajos munkásságát vette körül. Ennek az érdeklődésnek 207