Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Bókay Antal: Egyén, haza és emberiség József Attila kései költészetében
két keres, amelyek biztosítják a távlati programmá vált új rend megteremtéséhez szükséges nélkülözhetetlen alapot, az új életformát igénylő mindennapi, konkrét ember „megtermelését”. A közösség kérdése is mint a mindennapi, valóságos közösség problémája jelentkezik. Ezzel jóval bonyolultabb formában veti fel a korábbi, absztrakt történelmi modellben, a történelmi osztályok forradalmi elvontságában egyszerűsített közösség ügyét. Az „osztály” általánosodik és konkretizálódik. Egyrészt középpontba kerül az emberiség fogalma, amiben a Gazdasági-filozófiai kéziratok döntő gondolati élményét is fel kell fedeznünk. Másrészt az emberi létformát, a nembeli egyént - legalább gyökereiben - „itt és most” kell megalapozni. Ezért újra jelentős szerepet kapnak költészetében a különböző, átmeneti közösségi formációk, elsősorban a haza, a nemzet fogalma. A magyarságprobléma jelentkezésének főbb állomásai a következők: 1935- ben: az Új Szellemi Front című vitacikk. 1936- ban: a Szép Szó Mai magyarok régi magyarokról című különszáma és programszerű kezdő vers A Dunánál. 1937- ben: a Szép Szó Mi a magyar most? című száma és a kezdő vers a Hazám; egy tanulmány: Van-e szociológiai indokoltsága az új népies iránynak?', illetve egy kis hír: Márciusi Front. A nemzeti öntudat kérdésének jelentkezése a harmincas évek második felében általános jelenség volt. Közismert a népiesek megújuló mozgalma, a József Attila által kegyetlenül megtámadott új Szellemi Front, az általa is támogatott Márciusi Front stb. Számtalan folyóirat, könyv foglalkozott a magyarság kérdésével Prohászka Vándor és bújdosó)átó\ a Szekfü szerkesztette reprezentatív, Mi a magyar? címet viselő kötetig. A magyarság problémájának előtérbe kerülését közvetett és közvetlen okok indokolják. Ilyen a történelmi hagyomány, az évszázadokon át függetlenségért küzdő nemzet az önállóság megszerzése után is sokáig meghatározónak tartja nemzeti öntudatát. Másrészt a nyugati polgárosodás „birtokos-polgárá”-tól eltérően a magyar polgár a műveltségben, a szellemi közösségben érzi magát polgárnak, ezért szükségszerűen 158