Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Lengyel András: Brichta Cézár, József Attila és A Dunánál
Az irodalomtörténészi figyelem e részleges, mondhatnánk, szelektív működését azonban fájlalnunk kell. Több szempontból is. József Attila ugyanis, tudjuk, komolyan vette a kritikaírást, eszménye éppen a tárgyi kritika volt (nem az „elvi, Ars Una” kritika), s így az, hogy kritikájában konkrétan mit dicsért s mit bírált, s mindezt milyen érveléssel tette, általában is, ez esetben is mélyen jellemzi esztétikai gondolkodását, ízlését. Sőt nyugodtan leszögezhetjük, éppen az Egyszerű énekek bírálata a jó példa rá, voltaképpen a kritika tárgyilag bíráló, illetve dicsérő részei adják meg az elvi-elméleti bevezető rész konkrét tartalmát, valódi jelentését. Mint minden kritika tudományos mérlegelésénél, ennél is tehát óhatatlanul föl kell hogy merüljön (előbb vagy utóbb) a kérdés: miről is tanúskodik tulajdonképpen József Attila írásának és Brichta Cézár kötetének utólagos konfrontálása, egyszerűbben szólva: öszszevetése, összeolvasása? S vajon igaza volt-e a kritikusnak? Időtállónak bizonyult-e esztétikai értékítélete? Vagy esetleg melléfogott, s nem annyira a bírált művet, inkább önmagát jellemezte, önmagáról vallott, ha közvetve is? (Gyakorlatilag persze, nagy költőről lévén szó, ez utóbbi lehetőség sem volna túlzottan nagy baj.) A választ, ha lehetetlenné nem is teszi, alaposan megnehezíti, hogy Brichta ma már meglehetősen elfelejtett, irodalmi tudatunkból kihullott költő, s így rá vonatkozó, irodalomtörténeti biztonságot adó támpontunk alig van. Az persze biztos, az Egyszerű énekek (1927) volt első s utolsó kötete, s bár a húszas-harmincas években, kb. egy bő évtizedig, a Népszava legtöbbet foglalkoztatott költői közé tartozott (bizonyos értelemben tehát ún. pártköltőnek számított), viszonylag hamar kihullott az irodalmi életből. Jellemző, hogy még a különben nagyon precíz és részletes Gulyás Pál-féle életrajzi-bibliográfiai gyűjtemény is alig tud mondani róla valamit, nevét pedig évtizedek óta nem nagyon ejtette ki irodalmár (hacsak nem a szóban forgó József Attila-ismertetés alkalmával). A Brichta „tehetségét”, költészethez való „belső diszpozícióját” (is) fölemlegető József Attilának azonban, úgy tűnik, utólagos iro233