Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)

Bori Imre: József Attila költészete. Részlet

BORI IMRE József Attila költészete Részlet A Dunánál című versét 1936 első felében írta a Szép Szó egy, a magyar történelemmel foglalkozó különszáma bevezetőjéül. A probléma, amit ebben megközelít, a magyar értelmiség aktuális és állandóan felszínen tartott utópisztikus álma volt, s ettől nem volt ment a Szép Szó tendenciája sem a különszám megszerkesztésével. S ha röviden is, de vázolnunk kell a Duna-problémát, amelynek oly szép és emberi megoldását találta meg a költő önmagában. Magyarországon az első világháború után két irányzat támadt a környező népekhez való viszony kapcsán. Az egyik az irredenta, revíziót követelő, „csonka Magyarország nem ország, egész Ma­gyarország mennyország” jelszóval dobálódzó, bosszút libegő úri világ irányzata, amely külső tényezőkkel akarta megmagyarázni és megoldani azokat a belső, társadalmi bajokat, amelyek ott forrong­tak a terrort gyakorló úri világ alatt. Az ellenzéki értelmiségiek különböző irányzatai, áramlatai a Duna-Európa, az egységes Közép-Európa gondolatát hirdették, előszedték Kossuth Lajos hajdani tervét a Duna menti népek kon­föderációjáról, újraolvasták Ady verseit, a Magyar jakobinus dalát és A Duna vallomását, emlékeztek Jászi Oszkár elgondolásaira, és így szőtték utópiájukat az egységes Duna-medencéről, amelynek vezető népe a magyar lett volna szerintük. Tipikusan jellemzi ezeket a törekvéseket Németh László egy nemrégen megjelent írásában1: „»A népek felszabadultak, nacio­nalizmusuk már csak mint a helyi gyűlölködés szelleme élhet to­vább; ugyanakkor a történelem óriási méretű kérdőjelet dobott az új népek fölé, melyre csak úgy adhatnak választ, ha egy tágabb ha-1 Németh László: Az én cseh utam. Nagyvilág, 1959. január, 111. 26

Next