Pomogáts Béla (szerk.): József Attila: A Dunánál - Egy vers (Budapest, 2010)
Bori Imre: József Attila költészete. Részlet
BORI IMRE József Attila költészete Részlet A Dunánál című versét 1936 első felében írta a Szép Szó egy, a magyar történelemmel foglalkozó különszáma bevezetőjéül. A probléma, amit ebben megközelít, a magyar értelmiség aktuális és állandóan felszínen tartott utópisztikus álma volt, s ettől nem volt ment a Szép Szó tendenciája sem a különszám megszerkesztésével. S ha röviden is, de vázolnunk kell a Duna-problémát, amelynek oly szép és emberi megoldását találta meg a költő önmagában. Magyarországon az első világháború után két irányzat támadt a környező népekhez való viszony kapcsán. Az egyik az irredenta, revíziót követelő, „csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” jelszóval dobálódzó, bosszút libegő úri világ irányzata, amely külső tényezőkkel akarta megmagyarázni és megoldani azokat a belső, társadalmi bajokat, amelyek ott forrongtak a terrort gyakorló úri világ alatt. Az ellenzéki értelmiségiek különböző irányzatai, áramlatai a Duna-Európa, az egységes Közép-Európa gondolatát hirdették, előszedték Kossuth Lajos hajdani tervét a Duna menti népek konföderációjáról, újraolvasták Ady verseit, a Magyar jakobinus dalát és A Duna vallomását, emlékeztek Jászi Oszkár elgondolásaira, és így szőtték utópiájukat az egységes Duna-medencéről, amelynek vezető népe a magyar lett volna szerintük. Tipikusan jellemzi ezeket a törekvéseket Németh László egy nemrégen megjelent írásában1: „»A népek felszabadultak, nacionalizmusuk már csak mint a helyi gyűlölködés szelleme élhet tovább; ugyanakkor a történelem óriási méretű kérdőjelet dobott az új népek fölé, melyre csak úgy adhatnak választ, ha egy tágabb ha-1 Németh László: Az én cseh utam. Nagyvilág, 1959. január, 111. 26