Pomogáts Béla (szerk.): Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség - Egy vers (Budapest, 2014)
Pomogáts Béla: A "nagy költészet" magaslatán. Jegyzet Koszolányiról
POMOGÁTS BÉLA A „nagy költészet” magaslatán Jegyzet Kosztolányiról Négy esztendővel ezelőtt a kolozsvári Korunk szerkesztősége körlevelet juttatott el az egész magyar nyelvterület több mint száz irodalmárához: költőkhöz, írókhoz, kritikusokhoz és irodalomtörténészekhez, azzal a kéréssel, hogy nevezzék meg a 20. század tíz legszebb magyar versét, és hosszabb-rövidebb jegyzetben indokolják meg választásukat. Összesen száznégy válasz érkezett a szerkesztőség címére, ezeket a folyóirat folyamatosan közölte, majd 2002-ben, természetesen a legtöbb szavazatot kapott költői művek kíséretében, egy igen reprezentatív kiadványban közre is adta. Némi meglepetést okozott akkor az, hogy a legtöbb szavazatot Kosztolányi Dezső költeménye: a Hajnali részegség kapta (csak a teljesebb tájékoztatás kedvéért jegyzem ide, hogy ezt Pilinszky János Apokrif, József Attila Eszmélet, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, József Attila Óda, Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek, Babits Mihály Esti kérdés, Füst Milán Öregség, Babits Mihály Jónás könyve és Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményei követték), Kosztolányinak emellett további három verse: a Halotti beszéd, az Ének a semmiről és a Szeptemberi áhítat kapott szavazatokat, és a legtöbbet említett költők sorrendjében is az előkelő harmadik helyet foglalta el - József Attila és Ady Endre mögött, Babits Mihály, Weöres Sándor, Pilinszky János és Szabó Lőrinc előtt. Némi meglepetéssel szolgált ez az írói „közvélemény-kutatás”, minthogy Kosztolányi Dezső költői munkásságát jobbára a 20. századi magyar irodalom „második vonalában” helyezte el az irodalmi köztudat, nemzedéktársai viszonylatában mindenképpen Ady Endre és Babits Mihály (és talán Füst Milán), illetve az őket követő nemzedékek vonatkozásában József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Rad-12