Pomogáts Béla (szerk.): Tükör előtt. In memoriam Dsida Jenő - In memoriam (Budapest, 2001)
Leselkedő magány
zett levelet, amelyet Dsidához írt. Több levele is volt József Attilától, sajnos, csak ez az egy maradt meg; az Igaz Szóban különben egyszer már megjelent. Hódmezővásárhely, 1930. jan. 16. Kedves Dsida Jenő! Itt küldök tizennégy verset, helyezd el őket kérlek, tetszésed szerint. Midőn találkoztunk, a Helikomó 1 s a Pásztortűzrö\ szólottái volt, én mindkét lapotokban örömmel dolgoznék. Két dologban kérnélek egyben, ha nem esnék nagyon nehezedre. 1., hogy a lap azonnal küldje a kijáró fizetséget, mert én bizony abból a havi száz pengőből élek, amit Hatvány Lajos jóvoltából kapok. 2., szeretném, ha a szerkesztők elküldhetnék számomra a lapot, legalábbis azt, amelyikben írásom napvilágot látott. Ha sorsom fordulna, immár egy kissé, igaz örömmel néznék szét nálatok. Régi vágyam ez, ám Istenem nem juttat hozzá. Azt hiszem, tifelétek nem is ösmemek eléggé, annyira, hogy egypár hónapig, amíg körülnézhetek egész Erdélyben, megélhetést is találjak. Igazán fáj a szívem, hogy Bécset és Párizst, bár újságot árulván, megjárhattam, de fajtám távolabbi rétjei felé út mégsem adatik. Fábián Dániellel együtt írtunk egy Bartha Miklósröpiratot, amelyből a napokban küldök majd számodra is. Ölel rendelkezésedre álló barátod József Attila Bpest, VI. Andrássy út 6. III. 12. 118