Sárközy Péter: Andata e ritorno. Római jegyzetek, 1990-2015 - Magyar esszék (Budapest, 2015)

Magyar irodalom és kultúra Olaszországban

centenárium kiadványainak (József Attila és a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája. Budapest, Napvilág, 2010.), és ebben az én József Attila-kutatásaimat is pellengérre állította. Igaz, ami igaz, a 2005-ös centenáriumi év eseményeiből én is megpróbáltam kivenni a részemet. Mivel a József Attila Társaság természetesen egy rendezvényükre sem kért fel előadónak, úgy gondoltam, hogy „dilettáns" alapon mégiscsak hozzájárulok vala­mivel a József Attila-emlékévhez. Mindenekelőtt Rómában megje­lentettük Tomaso Kémény magyar származású neves olasz költő (baráti felkérésemre készített) József Attila-kötetét, melynek beve­zető tanulmányát én írtam (Attila József: Poesie. Roma, Lithos, 2005.), illetve Magyarországon a Szent István Társulat Könyvki­adónál szerkesztésemben és bevezető tanulmányommal megjelen­tek József Attila Isten-kereső versei együtt Scheiber Sándor, Sík Sándor, Kelényi István, Lengyel András, Melczer Tibor és Beney Zsuzsa József Attila Isten-keresésével foglalkozó tanulmányaival (Föl a szívvel. Az Isten-kereső József Attila. Budapest, Szent István Társulat, 2005. 248.). A két kötet szerkesztése során merült fel bennem az a gondolat, hogy érdemes lenne egy nagyobb szabású József Attila-konfe­­renciát rendezni a „hivatalos” kutatók által mellőzött témakörből, József Attila Isten-kereső verseiről. így, mint a Római Tudomány­­egyetem Erasmus kapcsolatainak egyik szakmai felelőse, az egye­temünkkel tudományos kapcsolatban álló ELTE Irodalomtörténeti Intézetével, a Pázmány Péter Tudományegyetemmel kötött tudo­mányos együttműködés keretében három ülésből álló konferencia­­sorozatot szerveztem. Először 2005 szeptemberében Piliscsabán és Budapesten, majd ezt követően november elején Rómában a La Sapienza Tudományegyetemen és a Római Magyar Akadémián rendeztünk tudományos konferenciasorozatot József Attila Istenes versei és a modern költészetben jelentkező Isten-keresés témaköré­ben Beney Zsuzsa, Bodnár György, Jeleníts István, Kabdebó Ló­ránt, Kenyeres Zoltán, Lengyel András, Pomogáts Béla, Rónay 274

Next