Sárközy Péter: Andata e ritorno. Római jegyzetek, 1990-2015 - Magyar esszék (Budapest, 2015)
Magyar irodalom és kultúra Olaszországban
A szoborügy egyszerűen nevetséges. Egy szájbarágósán banális szobor kb. 20 méterrel való áthelyezése arra nyújtott alkalmat, hogy minden ellenzéki összefogjon az állítólagos „Horthy-restauráció” kormánya elleni politikai harcban. Az összbaloldali hisztériába sikerült természetesen belerángatni a József Attila Társaságot és vezetőjét is (ld.: Tverdota Gy.: Meddig hallgat a mély? Elet és Irodalom, 2011. nov. 11., 6.). Agárdi Péter a kötetében egy másik írásában ismét visszatér a „szobor-kitelepítés” ügyére (Alkalmi írás a József Attila-kultusz állásáról - Tverdota Györgynek. Ad nótám: József Attila: Alkalmi vers a szocializmus állásáról. Ignotusnak, 89-98.). Ebben hangoztatja, hogy nem tartja fölöslegesnek a József Attila-recepció szekunder vagy tercier síkjára fordítani a figyelmet, mert szerinte ezek a mai kulturális állapotok és a társadalmi közérzet érzékeny szeizmográfjai, a szélsőjobboldal József Attila-ellenes kánon-romboló kultúrpolitikai támadásai idején. Agárdi szerint természetes, hogy József Attila nem illik bele az 1944-es és az 1944 előtti Magyarország szellemét rekonstruáló látványba, a neohorthysta „keresztény-nemzeti” restaurációba. Tanulmányát a következő sorokkal zárja: József Attila életműve az egész nemzeté, sőt a világkultúráé, de nem azon az áron, hogy letagadjuk, elhallgatjuk, átírjuk - önkorrigáló, tépelődő, de kontinuus, érett és önérzetes - baloldaliságát, eleven kultuszát és emlékidéző szobrát. (98.) Láthatjuk, hogy itt mindenről szó van, csak József Attila költészetéről nem. De hát a Külvárosi éj-kötet kigúnyolt és lefasisztázott gyönyörű versei óta „a párt” politikusai számára a költő József Attila sosem volt érdekes. Úgy látszik, ez máig nem változott. Éppen ezért, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy megjelentetem 1989 és 2014 között írt publicisztikai írásaimat, akkor úgy gondoltam, hogy azok között mindenképp érdemes közzétenni a költő hamisított kultuszával szembeni - eredménytelen - harcom történetét is. Tudom, hogy az ilyen publicisztikai, kultúrpolitikai csatározások legtöbb esetben semmilyen közvetlen eredményt nem hoznak, de Vörösmarty Mihálytól és József Attilától megtanultam, hogy nem 281