Sárközy Péter: Itália vonzásában. Esszék, tanulmányok - Magyar esszék (Budapest, 2014)
Kapcsolattörténet
maradt anyaga csak igen érdekes és tanulságos dokumentuma egy nagy gondolkodói elme működésének, melyet Mussolini és rendszere örökre el akart némítani.1 Hasonlóképp József Attila sem dolgozott ki valamiféle új esztétikai rendszert, hanem „csak” esztétikai „töredékeket” írt - önmaga számára. Az ő „esztétikája”, a crocei gondolatokon érlelődő saját intuíciós esztétikai szemlélete nem esztétikai tanulmányban kapott megfogalmazást, hanem kései, érett költészetében, az általa megrostált Medvetánc és a tudatosan komponált Nagyon fáj kötet verseiben.1 2 Igaz, József Attila 1930-1933 között igen komolyan foglalkozott esztétikai kérdésekkel (is). De ebből nem született valamiféle elméleti szintézis. Ebből született viszont a leszámolása a felületes és minden értékre acsarkodó szocialista vezetőkkel és művészetellenes művészetszemléletükkel3, és ebből született kései nagy költészete, melynek első jele a Reménytelenül két darabja, melyeket talán nem véletlenül a Nyugatban, Croce magyarországi társának, Babitsnak folyóiratában jelentetett meg. Az viszont mindenképp megállapítható, hogy József Attilának volt saját esztétikai rendszere, sőt, azt le is írta, de nem valamiféle elméleti tanulmányban, hanem a majd egy teljes éven át készített nagy verskompozíciójában, az 1934-ben írt és az azóta annyit elemzett és értelmezett Eszméletben. És talán az sem véletlen, hogy az Eszmélet két legérdekesebb szakaszát már ko-1 Sallay Géza említi Gramsci művészeti írásainak első magyar válogatásához írt előszavában, hogy Mussolini utasította volna Gramsci bíráit, hogy ítéletükkel bénítsák meg „ennek az elmének működését”. In: A. Gramsci: Marxizmus, kultúra, művészet, Budapest, Kossuth, 1965, 365. 2 Sárközy P.: A „Nagyon fáj" költészete. In uő: „Kiterítenek úgyis". József Attila kései költészete i. m. 92-211. 3 József Attila 1931-ben Fábry Zoltánnak írt levelében így ír a költészetét elutasító baloldali kritikusokról: „Én nem Moszkvában, a proletárdiktatúra 14. évében szájalok tehetségtelenül, hanem Budapesten, az ellenforradalom 12. évében dolgozom eléggé eredményesen. Forradalmi verseim többsége a munkások kezén forog sokszorosítva... azonkívül többnyire jók ...majd akkor szóba állok velük, ha a többes számú alanyhoz többes számú állítmányt tesznek.” In: József Attila válogatott levelezése i. m. 277-278. 190