Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
A Nagyon fáj-kötet versei
A VÁROS PEREMÉN A Nagyon fáj- kötet egyetlen olyan verse, mely nem 1935-36-ban, hanem korábban keletkezett. Először a kolozsvári Korunk 1933. július-augusztusi számában jelent meg Óda címen az Elégia párdarabjaként, majd ezt követően a Népszava 1933. november 19-i és a Gondolat 1936. január-februári számában. Kötetbe való felvételét az is indokolhatta, hogy korábban kimaradt a Medvetáncból. Végleges címét a Nagyon fáj-kötet összeállításakor kapta. A versnek számos értelmezése olvasható a József Attilával foglalkozó kötetekben, ezek közül Bókay Antalnak, a Tankönyvkiadó József Attila-versek elemzése című kötetében (1980) megjelent tanulmányára hívjuk fel a figyelmet. A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, 5 5 lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. Lelkünkre így ül ez a kor. És mint nehéz esők vastag rongyai mosogatják 1^4 Az első négy sorban megjelenő puha szárnyakon szálló korom képe az Elégia kezdetének képi világát variálja: „Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, / füst száll a szomorú táj felett, / úgy leng a lelkem, / alacsonyan. / Leng, nem suhan.” 5-6 s lerakódik, mint a guanó, / keményen, vastagon. A dél-amerikai szigetek talaját alkotó madárganéjként, guanóként mindenre rátelepedő korom immár „keménnyé” válik, hogy a következő sorban már az emberi lelkekre rátelepedő, mindent beszennyező kor képeként kapjon új értelmet. A képi megoldás ismét a vers párdarabjára, az Elégiára emlékeztet, ahol az „ólmos ég” alatt szálló füst jelenítette meg a város peremének világán „átlengő” költői képzeletet, a költő „lelkét”. 8 És mint nehéz esők József Attila érett költészetének visszatérő motívuma az eső. Az 1929-ben keletkezett Esikben a „Lassudad, országos eső” „esik a mezítlábasokra, / a munkátalan munkásokra, / esik a remegő toronyra, / a lágy talajra, tulajdonra, / gödörlakó kubikosokra, / pámás, polgári lakásokra, / esik, esik, hisz az a dolga.” A Dunánálban pedig a múlt hull „ hosszú eső”-ként: „És mégis, mint aki barlangból nézi / a hosszú esőt - néztem a határt: / egykedvű, örök eső módra hullt, / színtelenül, mi tarka volt, a múlt.” 9 vastag rongyai A csorba pléhtetőt „nehéz esők / vastag rongyai mosogatják”. A kép párdarabja már a Külvárosi éjben is megjelent: „S olajos rongyokban az égen / megáll, sóhajt az éj”. 143