Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
egyféle feloldódás volna számára.” Lengyel András szerint a Szép Szó 1936. áprilisi „Szerkesztői üzenetében”, melyet József Attila minden bizonnyal barátjának, a mélyen hívő katolikus Barta Istvánnak írt, „szinte tételesen, pontokba foglalva tárgyalja benne a költő a hit, a bűn, a rend és a szabadság problémáját”. A szöveget „a kereszténység genetikus hatása át- meg átszövi”, és benne a „tudományos szocializmus híve” elismeri „a szeretet egzisztenciális fontosságát” és „az emberi egység igényét”. Beney Zsuzsa új József Attila-tanulmányában1 viszont arra mutat rá, hogy József Attila Isten-verseit az olvasóknak semmiképp sem a költő hitének bizonyítékaiként kell olvasniuk, mert azt kizárólag „a szubjektumnak az istenképpel történő konfrontációjában foghatjuk fel”. József Attila Isten-verseinek „titkát” mindenekelőtt a költő „hihetetlen érzékenységében” kell keresni, mert „ennek az érzékenységnek intellektuális síkra vetítése, a szinte intellektuális szinten megélt nyugtalanság és reménytelenség (az érzelmi elhagyatottság és magány megfelelői) feltétlenül és csakis metafizikai közegben nyerhetik el a kimondásukhoz szükséges energiát”. Beney Zsuzsa József Attilát mindenekelőtt „a létérzékelés, lét és nemlét viszonya” költőjének, költészetét pedig „lélekből fakadó költészet”-nek nevezi, mely meglátta az emberi létben „a szétszakítottságot, melyet az emberi lélek elviselni nem tud, de az emberi lélekből fakadó költészet, József Attila költészete élete utolsó pillanatáig képes kimondani.” Kötetünk szerkesztésével egy időben jelent meg a jezsuita költő és esszéíró, Szabó Ferenc tanulmánya az általa szerkesztett Távlatok című folyóiratban, melyben a József Attilával foglalkozó kritikai irodalom alapján tekinti át József Attila világnézeti fejlődését és a költő Isten-élményét.1 2 Szabó Ferenc tanulmányában arra mutat rá, hogy az „Isten-hiány érzete” is lehet „hiteles istenélmény”, hiszen „a semmi érzését megtapasztalták a keresztény misztikusok is. A hinni akarás... lehet kezdeti kegyelem.” A szerző Unamunót idézi: „akkor hiszünk Istenben, ha... azt akarjuk, hogy legyen Isten, és képtelenek vagyunk őnélküle élni.” Tanulmánya végén Szabó Ferenc megállapítja: „Talán József Attila Isten-képe azért volt gyerekesen kezdetleges, mert - folytonos kitaszítottsága, árvasága miatt - nem tapasztalta meg azt, hogy Isten Szeretet, megbocsátó Irgalom. Nem tudott hinni Isten atyai emberszeretetében, amelyet Jézus nyilatkoztatott ki és közölt velünk, hívőkkel. Talán. ...De csak Isten lát a szívekbe. Nem mi keressük Istent, hanem ő keres minket: állandóan működik szívünkben a belénk árasztott szeretet révén. Ha kitárulunk neki, »tetten érhetjük szívünkben«. Ritka pillanatokban ez megadatott József Attilának is.” 1 Beney Zsuzsa: József Attila és Franz Kafka. In: Véges végtelen. Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar irodalomban. Szerk.: Finta Gábor és Sipos Lajos. Bp., Akadémiai, 2006. 151-157. 2 Szabó Ferenc: József Attila Istene. Távlatok, 2005. 2. 223—231. 239