Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
György és más kutatók részvételével. Az első napi piliscsabai konferencia után másnap Pesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai székházának dísztermében ismert költők (Beney Zsuzsa, Kalász Márton, Tomaso Kemény, Lackfi János, Nagy Gáspár, Szkárosi Endre, Szőcs Géza és Takács Zsuzsa) beszéltek az Isten-keresés költészeti problémájáról. A konferencia anyaga (benne az én tanulmányommal) olvasható az ELTE Irodalomtörténeti Intézete által kiadott Véges végtelen - Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben című, Finta Gábor és Sipos Lajos szerkesztette kötetben (Budapest, Akadémiai Kiadó, 2006. 260). A szeptemberi kétnapos pesti és piliscsabai konferencia után a Római Tudományegyetem és a Római Magyar Akadémia 2005 novemberében szintén kétnapos konferenciát rendezett, meghíva Rómába Bókay Antalt, Jeleníts Istvánt, Sipos Lajost és Tverdota Györgyöt, valamint a pesti konferencián részt vevő költők közül, Beney Zsuzsát, Kalász Mártont, Szkárosi Endrét, Szőcs Gézát és Takács Zsuzsát. A konferencián részt vettek a Római Tudományegyetem oktatói és az olaszországi József Attila-fordítók és -kutatók (Edith Bruck, Nicoletta Ferroni, Tomaso Kemény, Rocco Paternostro). A 2005. évi római József Attila-konferencia anyagát a Római Magyar Akadémia 2011 márciusában jelentette meg a 2005/2006 és 2006/2007-es olasz nyelvű évkönyveiben. Kíváncsian vártam, hogy mindez megjelenik-e Agárdi Péter több száz oldalas „centenáriumi anatomikus tükrében”? Természetesen nem. Azt, hogy a Finta Gábor-Sipos Lajos szerkesztette kötet megemlítésén túl (kihagyva azt, hogy miféle nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza a könyv) erre nem került sor, szinte „természetesnek” találtam, de az már meglepett, hogy a centenáriumi év kiadványait elemezve minduntalan az évforduló előtt négy évvel korábbi finnországi előadásom tízoldalnyi szövegét hozza fel annak igazolásaként, hogy én lennék „a nyugalmát, rendjét féltő úri középosztály... kisebbségellenes, antiplebejus attitüdjé”-nek egyik megtestesítője (28), és Mórocz Zsolttal együtt a legendátlanítás, a kultuszrombolás álruhájába bujtatott rágalmazás és szakmai kontárkodás képviselője, aki „a rendszerváltás után feléledő, gyorsan terjedő konzervatív jobboldali újhistorizálás felől támad” (56), és „igyekszik áramvonalasítani, azaz, a szocializmustól, sőt, szociális üzenetétől megfosztani József Attila líráját, miközben ellenkező előjelű gesztussal nagyon is átideologizálja, reszakralizálja”, és eközben „miként egykoron tudós létére, most is megenged magának nem egy politikai inszinuációt” (234). Valószínűleg az én hibám, de Mórocz Zsolt könyvéről Agárdi Péter „leleplezéséig” nem volt tudomásom. A szerző egy Kőszegen élő tanárkolléga, aki az utóbbi években rendszeresen publikálta tanulmányait a Vasi Szemleben és más folyóiratokban (Hitel, Magyar Szemle stb.), aki 2008-ban „A legenda oda ” címmel jelentetett meg magánkiadásban egy kisméretű, 146 oldalas könyvet, 265