Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
"A legenda oda". József Attila-problémák a tények tükrében
zó monográfiája összegzéseképp azt állapítja meg, hogy „mindazok a sebek és konfliktusok, amelyeket a gyerek József Attila átélt, osztályának sebei és konfliktusai is; azok a konfliktusok, amelyek feloldásával az új társadalom - s benne az új művész s az új ember - megszületik”.1 Ugyanezt jelentette ki 1956 után maga Kádár János is: „József Attila korai, tragikus halálának egyik - nézetem szerint döntő, kiváltó - oka kétségtelenül az a nyomor, nélkülözés volt, mellyel neki, az elvhű kommunistának és a nagy költőnek, tehát reájuk kétszeresen vészt hozó embernek - az ellenforradalmi horthysta burzsoázia és nagybirtokos osztály fizetett.”1 2 így érthető, hogy még hosszú évekig nem volt szabad József Attila kései költészetével foglalkozni, hiszen ahogy Tolnai Gábor (a pesti egyetem „fura ura”) határozottan kijelentette 1958-ban: „nem lehet magános az az ember, aki mögött ifjúságától kezdve a munkások, ifjúmunkások ezrei állottak”, és épp ezért, aki a Nagyon fáj-kötet miatt tartja nagy költőnek József Attilát, „az ezzel meg akarja tagadni a proletár kapcsolatot... ez olyan gondolkodás, amely szembefordul a néphatalommal.”3 Miközben magunk is határozottan valljuk, hogy József Attila a harmincas évek irodalmának világviszonylatban is egyik legnagyobb költője volt, s bár semmiképp sem szeretnénk szembefordulni a „néphatalommal”, azt is határozottan állítjuk, hogy a József Attila-i életmű igazi nagysága és ezen belül a kései versek igazi szépsége csak akkor közelíthető és érthető meg, ha megszabadítjuk az életművet a rárakódott értelmezésektől, melyek, mint a József Attila híres versében említett guanó, nem engedik fényleni ennek a valóban a szocialista eszmekörben született nagy költészetnek remekmívű alkotásait. Újabban a József Attila-kritikai irodalomban „kultusznak nevezik mindazt, amely legendaként, vagy egyszerűen csak hazugságként rárakódott az életműre”.4 Valóban létezik, és mindig is létezett egy sajátos mítosz, mely körbefogta József Attila költészetét és alakját. Ennek kezdetei még Juhász Gyulának a Szépség koldusához írt előszaváig (1922) nyúlnak vissza, amikor a szegedi magányában élő, komoly válságban lévő költő az árva tizenhét éves fiú első kötetének elejére azt írja: „Ez a most serdülő és még iskoláit járó költő már eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől, az emberektől, hordozta a kietlen nyomor és elhagyatottság keresztjét, árván és nincstelenül vándorolt és dolgozott.” Természetesen Juhász Gyulának minden szava igaz, de nem szó szerinti értelemben. Ezzel szem-1 Szabolcsi Miklós: Fiatal életek indulója. 177. 2 Kádár János: Munkás-költő, a munkások között, hw József Attila Emlékkönyv. 334—336. 3 Tolnai Gábor: József Attiláról — és néhány irodalompolitikai kérdésről. Kortárs, 1958. 1. 49—57; idézetek: 51., 53. 4 Tverdota György: József Attila kultuszának kezdetei. Budapest, BUKSZ. 1990. 1 (tavasz). 98-05.; Tv. Gy.: A komor feltámadás titka. A JózsefAttila-kultusz születése. Bp., Pannonica, 1998. - Margócsy István: Már nem sajog. 2000. 1994. 7. 55-59. 10