Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
egy emberidegen világ mind nagyobb terhével küzdve törekedett teljes emberi és költői élet megvalósítására” (287). A világért sem szeretném „aligha menthető politikai inszinuációra” ragadtatni magam, amint ezt Veres András állította a „Miért fáj ma is” című tanulmánykötetről írt kritikám kapcsán,1 de mégis felvetem a kérdést: Miért lett volna a harmincas évek Magyarországa „ embertelenebb kor" a háború után következő két évtizednél? Mintha még mindig azt kívánnánk sugallni a diákoknak, hogy ezt a költő által megálmodott „teljesebb emberi élet”-et a „felszabadulás” hozta volna meg számunkra. Tudom, hogy nem erre vall a szerzők szándéka, de hiába minden szép verselemzés, ha ilyen politikai-történeti abszurditások is belekerülnek a szövegekbe - hála ötven év belénk ivódott átpolitizált kultuszainak. Az általunk vizsgált tankönyvek a „szociális üzeneteken” túl is tartalmaznak nem egy teljesen tarthatatlan megállapítást, melyek az ötvenes-hatvanas évek József Attila-kultuszának továbbéléséről tanúskodnak, vagy éppenséggel azt mutatják, hogy a szerzők azért szemezgettek a kritikai irodalom legújabb „felfedezései” közül is. Szabó Gézáné és Virág Gyuláné azt kívánják megtanítani a tizennégy éves nebulóknak, hogy József Attila „képtelen volt” a szerelemre és a normális kapcsolatteremtésre (111). Madocsai László (Á/a-elemzése alapján kedvünk támadhat az egész világirodalom újraértékelésére, hogy Daniéra és Petrarcára érvényesen is elmondhassuk, hogy a költő szerelmi líráját „nem valóságos” szerelmi kapcsolat szülte (ami Dante esetében igaz is, hiszen az Új élet kezdetén Beatrice, mint tudjuk, mindössze csak kilencéves volt), már-már csak Valachi Anna értelmezésének átvételét hiányoljuk, mely szerint az „édes mostoha” nem lenne más, mint maga József Jolán.1 2 Alföldy Jenő szerint az 1905-ben született és 1937-ben öngyilkosságot elkövető József Attila nemcsak hogy „Harmincharmadik évében halt meg, krisztusi korban”, hanem „utolsó versei a krisztusi önfeláldozást öntik művészi formába”, „bár nem bizonyított, hogy ő maga akarta halálát” (128, 134). Devecsery László és Valaczka András úgy állítják be a József Attila és Babits közti ellentétet, mintha annak okozója nem a fiatal József Attila, hanem maga Babits lett volna. Devecsery szerint „A Nyugat elzárkózik előle” (ami természetesen nem igaz, hiszen többször is közölték verseit, és méltatták köteteit). Valaczka szerint pedig „Évekkel később ugyan kibékült Babitscsal, ám az efféle sértéseket nemigen lehet elfeledni” (122). Ez is igaz, hiszen erről maga József Attila ír Babitsnak küldött 1933. március 2-ai levelében, csak épp fordítva, hiszen ő sértette meg Babitsot, és tudja, hogy e „sérelmet úgysem lehetne jóvátenni”. És még hosszan foly1 Veres András: Egy méltatlan bírálatra (Sárközy Péter recenziójáról). Irodalomtörténeti Közlemények, 1993. 3.406. 2 Valachi Anna: József Jolán az édes mostoha. Budapest, Papirusz Book, 1998. 229