Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
hogy a költő felhagyott a Döntsd a tőkét felszínes agitatív hangjával1, a proletár költészet iránt igazán nem túl érzékeny olasz liberális esztéta egy gyenge nyersfordításon keresztül is képes volt meglátni, hogy József Attilának versében sikerült költészetté formálnia a „tőke” által megtört „törékeny test” fáradságát, képes volt meglátni, hogy miben is áll József Attila szocialista költészetének igazi nagysága. Azt, amelyről maga József Attila vallott Halász Gábornak 1934-ben írt levelében: „Én a proletárságot is formának látom, úgy a versben, mint a társadalmi életben és ilyen értelemben élek motívumaival. PL: nagyon sűrűn visszatérő érzésem a sivárságé s kifejező szándékom, rontó-bontó, alakító vágyam számára csupán »jól jön« az elhagyatott telkeknek az a vidéke, amely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát, jóllehet engem, a költőt, csak önnön sivársági érzésemnek formákba állása érdekel. Ezért - sajnos - a baloldalon sem lelem költő létemre a helyemet - ők tartalomnak látják - s félig-meddig maga is - azt, amit én a rokontalanságban egyre nyomasztóbb öntudattal formaként vetek a papírra.”1 2 József Attila érett költészetében a proletariátus elidegenült (kizsákmányolt) létét képes volt költőileg formába ölteni, „formákban” látni, éppúgy, mint saját, önnön elidegenedettségét és egyre fojtogatóbb magányát, mely a Bóka-féle cikkben nem tárgyalt „tragikus vég” igazi oka és kiváltója volt. Meggyőződésem szerint ennek a kései, érett József Attila-i költészetnek, költői látásmódnak és ars poeticának kiformálódásában volt - döntő - szerepe József Attila találkozásának Benedetto Croce esztétikájával. Számomra József Attila életművének tanulmányozásakor a valójában érdekes kérdés nem annyira az, melyet igen érzékenyen és esztétika-történeti szempontból helyesen vizsgáltak a magyar kutatók, hogy mennyiben volt helytálló vagy felületes József Attila „Croce-kritikája”, hogy mennyiben lelhetők fel párhuzamok Croce és József Attila (illetve Gadamer) esztétikai gondolkodása között, hanem az a tény, hogy a crocei esztétikával való beható foglalkozás, ha tetszik, a crocei intuicíós elmélet kissé igaztalan marxista kritikája mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy József Attila ki tudta formálni önmaga - költészete - számára azt a sajátos - intuicionista - költői látásmódot, melyben a „tartalom” feloldódik a „formában”, maga a forma lesz a költői mondanivaló egyetlen kifejeződése. 1 Gergely Sándor a Korunk 1931. májusi számában közölt recenziój ában nagyobb közérthetőséget kért számon a költőtől: „az ezután következő könyvében talán mindenhol nevén nevezi majd a gyereket és megtanulja képek, hasonlatok, túlságosan elburkolt vonatkozásai nélkül megimi, hogy hová vág majd tulajdonképpen a fejsze, és miért villan a kasza.” Hasonlóképp Pákozdy Ferenc a Társadalmi Szemlében közölt recenziójában azért leckézteti meg a Külvárosi éj költőjét, mert „a szövőnők nemcsak »álmodozni« szoktak”, hanem heti 10-20 pengőért sorvadnak a szövőgépek mellett, arról itt nem esik szó.” 2 József Attila Válogatott levelezése, i. m. 318. 249