Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
esztétikájáról”.1 József Attila nem írt igazi esztétikai munkákat, nem volt marxista elméletíró, éppúgy, mint ahogy Antonio Gramsci, Croce olasz „vitapartnere” sem volt filozófiatörténeti értelemben „marxista filozófus”. Gramscinak, aki ugyan a torinói egyetemen komolyan foglalkozott filozófiai és nyelvészeti stúdiumokkal (hasonlóképpen, mint a fiatal József Attila Szegeden), nem adatott meg, hogy „elméleti” író legyen, mint az általa „Lukács professzornak” nevezett Lukács Györgynek. A fiatal Gramsciból előbb művészeti, majd politikai újságíró lesz, aki az első világháborút követő politikai harcok idején az olasz baloldal meghatározó alakjává, az Olasz Kommunista Párt egyik alapítójává és vezetőjévé válik. Ezt követi az emigráció, majd a börtön, és csak a haláláig tartó börtönbüntetés alatt, a politikától és az élettől elzárva kezd el foglalkozni behatóbban (de ahogy ő írja, „nem für ewig”) filozófiai és művészeti kérdésekkel, így Benedette Croce filozófiájának „történelmi materialista” kritikájával is.1 2 Börtönfüzeteit azonban csak önmagának írta, talán egy későbbi munkára gondolva (bár súlyos betegen erre túl sok esélye nem lehetett). Ezeket jelentették meg a háború után a híres börtönfüzetek témák szerint csoportosított köteteiben. így létezik egy Gramsci-féle „Croce- könyv”, de nem létezik valamiféle önálló Gramsci-elmélet.3 A Börtönfüzetek ránk maradt anyaga csak igen érdekes és tanulságos dokumentuma egy nagy gondolkodói elme működésének, melyet Mussolini és rendszere örökre el akart némítani.4 Hasonlóképp József Attila sem dolgozott ki valamiféle új esztétikai rendszert, hanem „csak” esztétikai „töredékeket” írt - önmaga számára. Az ő „esztétikája”, a crocei gondolatokon érlelődő saját intuíciós esztétikai szemlélete nem esztétikai tanulmányban kapott megfogalmazást, hanem kései, érett költészetében, az általa megrostált Medvetánc és a tudatosan komponált Nagyon fáj-kötet verseiben. Igaz, József Attila 1930-1933 között igen komolyan foglalkozott esztétikai kérdésekkel (is). De ebből nem született valamiféle elméleti szintézis. Ebből 1 Forgács László: József Aitila esztétikája. Budapest, Magvető, 1965; Tverdota György: Ihlet és eszmélet. József Attila, a teremtő gondolkodás költője. Budapest, Gondolat, 1988; Miklós Tibor: József Attila metafizikája. Budapest, Magvető, 1988; B. Töttössy: Introduzione. In: Attila József, La coscienza del poéta. i. m. 1X-XXVI. 2 Szauder József: Croce marxista kritikája. In: Uő: Olasz irodalom - magyar irodalom. Budapest, Szépirodalmi, 1963. 306-310; ill. Szauder József: Magyar irodalom - Olasz irodalom. Szerk. Sárközy Péter. Budapest, Argumentum, 2013. 300-303. 3 Sárközy Péter: A marxista irodalomelmélet kialakulása Olaszországban. In: A marxista irodalomelmélet története a kezdetektől 1945-ig. Szerk. Nyírő Lajos és Veres András. Budapest, Kossuth, 1974, 341—362; Antonio Gramsci irodalomszemlélete. In: „Az újnak tenni hitet ". Szerk. Illés László és József Farkas. Budapest, Akadémiai. 1977; Sárközy Péter: Irodalom, művészet, társadalom Antonio Gramsci kultúra-felfogásában. Nagyvilág, 1977. 8. 212-219; Nemzeti irodalom, vagy népszerű irodalom Gramsci elméletében. Helikon, 1976. 1. 17—22; Gramsci Pirandello-kritikája. Filológiai Közlöny. 1978. 2. 226-232. 4 Sallay Géza említi Gramsci művészeti írásainak első magyar válogatásához írt előszavában, hogy Mussolini utasította volna Gramsci bíráit, hogy ítéletükkel bénítsák meg „ennek az elmének működését”. In: A. Gramsci: Marxizmus, kultúra, művészet. Budapest, Kossuth, 1965. 365. 251