Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)

Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok

Ahogy Petőfi Sándor olaszországi felfedezésében nagy szerepet játszott a politika, a magyar és olasz nemzet közös harca a nemzeti függetlenségért a közös ellenség, Ausztria ellen (valamint tragikus halála a segesvári csatatéren, melynek köszönhetően a kor legnagyobb olasz költője, Giosuè Carducci a „vi­lágszabadság Tirteiosza”-ként ünnepelte), úgy József Attila olasz fordítói és méltatói a II. világháború utáni olasz baloldali kultúra jelentős képviselői közül kerültek ki, akik egy új baloldali, de ugyanakkor az emberi érzések legmélyebb titkait megszólaltató költőre találtak József Attilában. Ám, ezt megelőzően vagy egy évtizeddel korábban már „felfedezte” József Attilát az olasz liberális polgári kultúra legnagyobb filozófusa és irodalomkritikusa, Benedetto Croce is. Benedetto Croce, akinek „intuicionista” esztétikájával József Attila is beha­tóan foglalkozott a harmincas évek elején írt „esztétikai töredékeiben”, 1942- ben egy Magyarországon, de olasz nyelven szerkesztett folyóirat, a Corvina lapozgatása közben figyelt fel József Attila verseire, mindenekelőtt a Mamá­ra, melyet egy, a magyar irodalomért lelkesedő olasz hölgy fordított le olasz nyelvre, Bóka László rövid életrajzi bevezetőjével. A „tartalmi”, illetve a po­litikai költészetért igazán nem lelkesedő Croce a verseket bevezető tanulmány nem kevéssé patetikus proletár-romantikája és a meglehetősen „nyers”, a költői nyelvi bravúrokat vissza nem adó fordítás ellenére a Mama négy versszakának „tartalmi” fordításán keresztül is észrevette, hogy „nagy” költő versét tartja kezében, és örömét azonnal meg kívánta osztani az egymaga szerkesztette La Critica folyóirat olvasóival.1 Megdöbbentő Benedetto Croce érzékenysége a költészet iránt: miközben a Külvárosi éj kötet „proletár”-verseit még a magyarországi baloldal „hivatásos” kritikusai teljesen félreértették és félremagyarázták, azért kárhoztatva a nemso­kára „a pártból” kiközösített József Attilát, hogy felhagyott a korábbi Döntsd a tőkét kötet verseinek agitatív hangvételével. Az olasz liberális, „polgári” eszté­ta még egy gyenge tartalmi kivonatnak számító nyersfordításon keresztül is ké­pes volt meglátni József Attila - ha tetszik: „proletár” költészetének lényegét, hogy a költőnek versében sikerült költészetté formálnia a „tőke” által „megtört” törékeny test fáradtságát és saját elhagyatottságának fájdalmas érzetét.1 2 József Attila nevével az olasz olvasó egyébként már Benedetto Croce „fel­fedezése” előtt is találkozhatott, hiszen akkor még formálódó költészetének értékelése néhány sorban szerepel Hankiss János francia közönség számára írt magyar irodalomtörténetének 1936-ban olaszra is lefordított kiadásában.3 1941-ben a valamikor „magyar” város, Fiume irodalmi folyóirata, a Termini 1 B. Croce: Unfiore dipoesia. La Critica XL., 1942. 341. 2 József Attila Válogatott levelezése. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970. 318. 3 Hankiss János: Storia della letteratura ungherese. Torino. Paravia, 1936. 315. 254

Next