Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
Attila kései verseiből állítottunk össze egy irodalmi színpadi műsort, amely ugyan nem nyerte el a budapesti KISZ-bizottság zsürielnökének (Agárdi Péternek) a tetszését, de Surányi Ibolya 1969-ben meghívta a produkciónkat, hogy Berek Kati József Attila-versműsorával együtt tartsunk előadást az Egyetemi Színpadon. József Attila halálának napja előtt rendezett nagy sikerű előadásunk címe akkor, 1956 után 13 évvel, egy kicsit meghökkentő volt: Kiterítenek úgyis. Első, József Attila költészetével foglalkozó tanulmányomat, a Kései sirató elemzését, 1971-ben jelentette meg Szauder József professzor az általa szerkesztett Irodalomtörténeti Közlemények 6. számában. Ezt a tanulmányt 1980- ban Szabolcsi Miklós felvette az általa szerkesztett József Attila útjain című gyűjteményes tanulmánykötetbe, annak ellenére, hogy a tanulmányom elején kimondtam: „a Kései sirató és rokonversei nem vezethetők le a Révai József— Szabolcsi Miklós-Tamás Attila-tanulmányokban kirajzolódott gyermekkori nyomorúságból, a proletársorsból”. Olasz szakosként József Attila-kutatásaim mellett, Antonio Gramsciról, a baloldali olasz kultúra jelentős gondolkodójáról írtam kisebb tanulmányokat, akinek világfelfogását József Attiláéval állítottam párhuzamba. Mentorom, Szauder József professzor ekkoriban kérdezte meg tőlem a pünkösdfürdői strand medencéjében úszva, hogy netán párttag vagyok-e. Amikor kiderült, hogy sem nekem, sem családomnak nincs semmilyen „hivatalos” kapcsolata a fennálló rendszerrel, azt tanácsolta, hogy inkább foglalkozzam a 18. századi magyar-olasz kapcsolatokkal, mert akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy „hosszú életű” leszek a szakmában. Ettől kezdve elsősorban 18. századi magyar-olasz összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányokat folytattam, mint az Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályának magyar-olasz irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó „külsős” kutatója, miközben heti húsz órában tanítottam a gimnáziumban, és esténként a családom megélhetésének biztosítására napi újabb négy órában nyelvórákat tartottam. Közben ledoktoráltam, és ezt követően felvettek az ELTE Olasz Tanszékére adjunktusnak, majd docensnek. Az Irodalomtudományi Intézetben Szauder József professzor halála után én lettem az Irodalomtudományi Intézet „külsős” italianistája, illetve a Klaniczay Tibor professzor által szervezett magyar-olasz művelődéstörténeti tudományos együttműködés tudományos titkára. Ennek is köszönhető, hogy 1979-ben, római vendégprofesszori állásából visszatérve Klaniczay Tibor engem javasolt és küldött ki Rómába a magyar tanszék vezetésére, ahol egy nemzeti habilitációs pályázat megnyerése után olaszországi egyetemi tanár lettem. Olaszországi megbízatásom óta ismét foglalkozhattam a modem magyar irodalom tanulmányozásával, igaz, csak külföldön és „középiskolás” fokon, mert nem egy magyar egyetem több száz magyar szakos hallgatója előtt tartottam 261