Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
előadásokat, hanem évente mindössze egy tucat olasz diákkal próbáltam és próbálom azóta is megszerettetni máig a magyar irodalmat. (Ez azért harminchat év alatt kb. 300 diákot és száznál több magyar szakdolgozatot jelent, melyek közül nem egy nyomtatásban is megjelent.) Olaszországban rendszeresen publikáltam (olasz nyelven) a magyar költészetről írt tanulmányaimat, Janus Pannoniustól Csokonai Vitéz Mihályig, Babits Mihálytól József Attiláig és Illyés Gyuláig, és természetesen a magyar-olasz kulturális kapcsolatok történetével foglalkozó kutatásaim eredményeit is. Ugyanakkor rendszeresen jelentek meg tanulmányaim és könyveim magyar nyelven is (köztük Faludi Ferenc, 18. századi jezsuita költőről írt kismonográfiám 2005-ben a pozsonyi Kalligram Kiadó „Magyarok emlékezete” sorozatának első köteteként, és a magyar-olasz irodalmi kapcsolatokat elemző köteteim, „Az olasz negédes kertjében ”, Budapest, Mundus, 2007; Róma mindannyiunk közös hazája. Róma magyar emlékei, magyarok emlékei Rómáról. Budapest, Romanika, 2010; Itália vonzásában. Budapest, Nap Kiadó, 2014; Andata e ritorno. Budapest, Nap Kiadó, 2015.). Ennek ellenére az évek múltával a hazai kutatók számára, mint „magyar irodalomtörténész” egyre inkább kezdtem „zombi”, „külföldi kutató” lenni, akire nem érdemes odafigyelni. Ez akkor változott meg, amikor a rendszerváltás után három évvel arra mertem vetemedni, hogy ismét „beleszóltam” a hazai József Attila-kutatásokba, azáltal, hogy az Irodalomtörténeti Közleményekbe recenziót írtam a Florváth Iván-Tverdota György által szerkesztett „Miértfáj ma is”. Az ismeretlen József Attila című kötetről (Budapest, Balassi-Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1992. 502). Ebben azt kifogásoltam, hogy a félig dokumentum-, félig tanulmánykötet szerkesztői ahelyett, hogy kritikai apparátussal kiadták volna József Attila addig a közvélemény és a nem „hivatásos” kutatók elől elzárt, kiadatlan kéziratait, ehelyett a 62 oldalnyi új szöveghez 440 oldal „apparátust”, tanulmányokat, jegyzeteket mellékeltek, hogy ezáltal „elmismásolják” az új dokumentumokban megnyilvánuló igazságot.1 Ráadásul azt mertem állítani, hogy a József Attiláról szóló visszaemlékezések (József Jolán, Vágó Márta, Szántó Judit, Németh Andor, Fejtő Ferenc stb.) nem igazi dokumentumok, a bennük szereplő József Attila-idézetek többségét a szerző adja a költő szájába. Ezek „költői művek”, és semmiképp sem tekinthetők József Attila élete dokumentumainak, ennek következtében ezekre hivatkozva nem lehet semmilyen komolyabb következtetést levonni. Azt is kifogásoltam, hogy a kötet szerkesztői folytatják azt a kétségbeesett küzdelmet, mely József Attila halála óta tart, hogy átretusálják József Attila egyik legnagyobb élettragédiáját, mintha József Attilát nem zárták volna ki az illegális kommunista pártból - mint „fasisztát”. 1 Lásd e kötet 209-220. oldalán. (A szerk.) 262