Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
Kultusz vagy manipuláció? Újabb tanulmányok
melyben az én tíz évvel ezelőtti munkámhoz hasonlóan próbálja eloszlatni a József Attilához fűződő legendákat1. Agárdi Péter minden rám vonatkozó nem igazán hízelgő megállapítását nem az 1996-ban megjelent és 2001-ben újra kiadott József Attila-könyvem alapján fogalmazza meg (sőt azt meg sem említi), hanem Mórocz Zsolt munkája és az én a 2001-ben Jyväskyläben tartott 10 oldalas előadásom összemosásával próbálja összegezni József Attila életművéről és a József Attila-kultuszról kialakított véleményemet. Agárdi Péternek főleg az nem tetszhetett, hogy a Hatalom és kultusz témakörében rendezett nemzetközi kongresszuson én a József Attila-kultusz „gyerekbetegségéről” beszéltem, arról, hogy az általam átnézett 2001 -ben használatban lévő tíz magyar tankönyvben szinte az összes József Attila-portré még mindig az ötvenes-hatvanas évek József Attila-értelmezéseinek alapján készült, és ezt én a kultuszok és hamisítások megkövesedésével magyaráztam.1 2 Ezen ő felháborodik: „mintha még mindig valamiféle állítólagos kommunista kánon határozná meg az iskolai József Attila-képet” (56). Igen, helyesen gondolja: tényleg, a véleményem szerint még mindig az határozza meg. Agárdi Péter is jól tudja, hogy tanulmányomban, ahogy ő írja: „nem csupán az iskolai József Attiláról szól a mese... hanem az egész magyar irodalmi kultúráról, a nemzeti közművelődésről” (59). Bizony. A „mese” arról szól, hogy József Attila költészetét tanítják-e iskoláinkban a diákoknak a „szocializmusnak” csúfolt hazugság összeomlása után negyed évszázaddal, vagy pedig ennek a fiatalokat nagyon is érdeklő költészetnek az ürügyén a költőről az elmúlt 70 év alatt kiépített (hazug) történeteket próbálják kétségbeesetten életben tartani, melyet Mórocz Zsolt könyve előtt 37 évvel én neveztem legendának először az Irodalomtörténeti Közlemények 1971. évfolyamában közölt Kései siratóról írt tanulmányomban. Természetesen a legendákra mindig szükség volt. Nem József Attila költészetének volt rá szüksége, hanem a költészetét politikai célból felhasználóknak. 1947 óta az új politikai hatalom arra törekedett, hogy átírja a magyar kultúra történetét. Azzal kezdődött, hogy a régi magyar irodalom hét évszázados műveltségét (egy-két kivételtől eltekintve) egyszerűen kitették a sufniba. Egyrészt azért, mert nagy része latin nyelvű, másrészt azért, mert vallásos volt, tehát nem volt rá szükség. A magyar irodalom e felfogás szerint a népköltészettel kezdődik, ezt „fejlesztette tovább” Csokonai Vitéz Mihály „népies” költészete (szegény Szauder József csak olasz nyelvű tanulmányaiban merte Csokonai 1 Mórocz Zsolt: ,,A legenda oda". József Attila-portré retusálás nélkül. Kőszeg, Városkapu Kiadó, 2008. 147. 2 Lásd e kötet 221-230. oldalán. (A szerk.) 266