Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)

"A legenda oda". József Attila-problémák a tények tükrében

lap legnevesebb munkatársai: Ignotus, Tersánszky Józsi Jenő, Fenyő László, Németh László, Illyés Gyula, Füst Milán és Halász Gábor közöltek többnyire elismerő kritikákat.1 Más kérdés, hogy a Nyugat munkatársai éppúgy, mint a kortársak legtöbbje - talán csak Kosztolányi Dezső és Bálint György kivételé­vel - bár érdekes és eredeti költőnek tartották József Attilát, de nem ismerték fel költészetének zsenialitását és egyetemes jellegét. Jó költőnek tartották, de nem látták meg benne a költőzsenit. Ahogy a kortárs Rónay György fogalmaz­za meg egy tanulmányában: „Hogy a magyar költészet történetében József Atti­la lírája korfordító jelentőségű, ez ma közhely. Akkor egyáltalán nem volt az.”2 Ezt a megállapítást támasztja alá a költőt egyébként is kedvelő Füst Milánnak a Medvetánc című kötetről írt tanulmánya, melyet a Nyugat 1935. márciusi számába írt: „Azon tűnődöm, hogy miért tesznek e rendkívüli tehetségű ember versei olyan hideg benyomást. Mert, hogy a szívemet nem fűtik fel, az kétség­telen.” És erre példaképp épp a Mama című verset hozza fel, mert úgy véli, hogy a vers lezárásában a költő „egy jó ötletért, egy szép szóért feláldozza az édesanyját”.3 József Attila csak a halálát követő visszaemlékezésekben jelenik meg mint „kedves” és „hetyke” alak, „varázslatos egyéniség”, „petőfis megjelenésű és ki­állású”, mindenkit magával ragadó költő, mindenki kedvelt és szeretett Attilája. (Tverdota György figyelmeztet arra a magyar irodalomtörténetben egyedülálló esetre, hogy József Attilát olyanok, akiknek nem volt személyes vagy meghitt kapcsolatuk a költővel, még a róla író irodalomtörténészek is, minden továb­bi nélkül „leattilázzák”.)4 Sajnos József Attila életében más volt a „barátok” véleménye és a költővel szembeni viselkedése. Ismerőseinek legtöbbjét hatá­rozottan zavarta, idegesítette állandó vitakészsége, szerepelni vágyása, túlzó, tolakodó szeretet-éhsége. Komlós Aladár visszaemlékezésében említi, hogy „Attila körül a húszas évek végén kedvezőtlen közvélemény kezdett kialakulni”.5 Sándor Pál szerint a tekintélyes munkásmozgalmi vezető, Madzsar József, akinek szemináriumait a fiatal költő állandó kérdésfeltevéseivel zavarta, mindent megtett azért, hogy (Lassan tűnődve). Óda (\933), Mint gyermek, A bűn (1935). - Nyugat repertórium. Szerk.: Galambos Ferenc, Budapest, Akadémiai, 1959. 1 Kritikák a Nyugatban József Attila versesköteteiről: Tersánszky Józsi Jenő (Nem én kiáltok), 1925. 1.514., Németh László (Nincsen anyám, se apám), 1929. II. 649-650., Fenyő László (Döntsd a tökét, ne siránkozz!), 1931.1. 833-834., Illyés Gyula (Külvárosi éj). 1932. II. 632-633., Füst Milán (Medvetánc). 1935. 1. 242-244 és Halász Gábor 1935.1. 317-326., Szegi Pál (Nagyon fáj), 1937.1. 225-227. 2 Rónay György: József Attila útjain. In: József Attila útjain. Szerk. Szabolcsi Miklós. Kossuth, 1980. 9-80. 3 Kortársak József Attiláról. I. 361. 4 Tverdota György: József Attila kultuszának kezdetei, 103. 5 Komlós Aladár. Emlékezés József Attilára. In: JózsefAttila Emlékkönyv, 212. 37

Next