Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)

"A legenda oda". József Attila-problémák a tények tükrében

ban az emberben, aki a költészetért feláldozza az életét. A költészet megoldási kísérlet az ember számára. Azt, amit nem sikerült a valóságban, a kultúrában, vagy a természetben, azt a költészetben oldja meg, avatja valósággá.”1 A tehetetlenség és a szégyenérzet indokolja azt, hogy a költemény ezen a pon­ton átcsap kiáltozásba. A szenvedő emberekhez, állatokhoz fordul, hogy vele együtt kiáltsák a világba és az őt eltaszító nő fülébe, hogy „Nagyon fáj”, - „Hall­ja, míg él. / Azt tagadta meg, amit ér. / Elvonta puszta kénye végett // kivül-belől / menekülő élő elől / a legutolsó menedéket.” Igaza van a költő Beney Zsuzsának, József Attila kései költészete egyik legmélyebb átérzőjének: „Ebben az érzelmi feszültségben nem lehet elképzelni, hogy másféle verset lehessen írni.”1 2 József Attila számára az, hogy szorongásait, fájdalmát versekben fejezze ki, egyúttal öngyógyítási kísérlet is volt, hogy ezáltal szabaduljon meg a szenve­désektől. A Nagyon fáj-versek formai tökéletessége, képgazdagsága ellensú­lyozza a versekben megszólaló rettenetét, és váltja ki az olvasóban a katarzis, a megtisztulás élményét. De ami az olvasónak művészet, katarzis-élmény, az a költőnek ekkor már nem jelenthetett megoldást, enyhülést. Azoknak a szenve­délyeknek a tüzében, amelyek a Nagyon fáj verseinek megszületését lehetővé tették, elégett az ember. Ahogy Beney Zsuzsa mondja: „Az a szenvedély, mely életét és művészetét kiteljesítette, mintegy csúcsra emelte, 1936 végén a Gyöm­­rői Edit szerelem kialvásával (vagy látszólagos kialvásával) a költő életét is kioltotta.”3 Ezért érezzük a korszak záróversének a Mama legendájával is leszámoló Kései siratót, amelyben a gyermek, „ki csügg anyja szerelmén”, nemcsak azt veszi ész­re, hogy „a legenda oda”, de kimondja az utolsó év és egész élete (életünk) sum­máját: „Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. / Ha küzd, hát abba, / ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.” Ezért nem jelentett, nem jelenthetett igazi reményt, kitörési kísérletet az élete végét még bearanyozó Flóra-szerelem, és nem azért, mert az 1937 februáijában meg­ismert és megszeretett fiatal gyógypedagógusnő nem viszonozta volna érzéseit, nem vállalta volna egy beteg ember szerelmét, vagy ahogy a legenda mondja, mert József Attila helyett mást, Illyés Gyulát választotta volna. Nem. Nem sike­rült, nem sikerülhetett, mert ekkor József Attila már súlyos, gyógyíthatatlan beteg volt, és ennek maga is tudatában volt. Egyik utolsó versében pontosan megfogal­mazza, hogy ez a szerelem nem más, mint költői képzelem, ő már nem képes a szerelemre, már elindult „az istenek ellen” - Könnyű fehér ruhában: 1 Kortársak József Attiláról. I. 422. 2 Beney Zsuzsa: József Attila-tanulmányok. 38. 3 Beney Zsuzsa: József Attila: Flóra. Irodalomtörténet, 1994. 4. 598. 58

Next