Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!” József Attiláról - Magyar esszék (Budapest, 2018)
"A legenda oda". József Attila-problémák a tények tükrében
zsef Attila - mondhatnánk tehát - freudista volt és egyszersmind marxista.”1 A baj csak az, hogy József Attila ezt a mondatot a freudizmus és a marxizmus összeegyeztetéséről sosem írta le, és aki valaha is olvasott már valamit József Attilától, tudja, hogy Szántó Judit húsz-negyven év távlatából nem idéz(het)te pontosan a költő szavait, mert egy ilyen mondatförmedvény sosem hagyta volna el a költő száját. Az viszont valóban igaz, hogy József Attila a marxizmust sokkal mélyebben tanulmányozta, mint a korabeli vulgár-marxista szerzők, és tudta, hogy „Marx a termelési eszközökről a filozófus értelmével szól, nem pedig a közgazdász eszével”,1 2 épp ezért ő is vallotta, hogy a filozófiai elméletet tovább lehet mélyíteni, gazdagítani, a 20. századi lélektan eredményeivel is. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 1930-ban keletkezett Esztétikai töredékeiben József Attila még határozottan elzárkózott a „lélektanos ökrök” pszichologizálásától.3 Egyéniség és valóság című tanulmányának a neurózissal foglalkozó része bizonyítja Németh G. Béla professzor igazát, aki szerint József Attila „Freudot úgy fogta föl, mint aki a társadalmi és történeti ember, egyed és csoport léttani kérdéseinek egyik eladdig csak érzékelt, de még meg nem válaszolt kérdéskörét viszonylag elfogadható, a valóságot felfogó ember dialektikájába beilleszthető felelettel oldotta fel. A neurózis gyökerét költőnk mint az emberi lét lényegében rejlő adottságot tekintette, amely az egyén vagy csoport társadalmi helyzetétől függően patologikus [beteges] jelenségként nőhet az elmebaj extremitásáig, vagy szublimálódhat az éppen időszerű történeti formákba, az éppen hasznos társadalmi tevékenységekbe s a személyiségalkotásra éppen alkalmas folyamatokba. Nem a pszichológia felől közeledett az ontológiához, nem a pszichológiának rendelte alá az ontológiát, nem a résznek az egészet, hanem az egésznek a részt, ontológiának a pszichológiát.” Az ő „freudizmusa tehát - figyelmeztet Németh G. Béla - mélyen különbözött azétól a liberális polgárságétól, amely [...] a szociologizáló, empirikus világmagyarázattá emelt pszichologizmusban (freudizmusban) vélt a polgáriságon belül maradó, realisztikus menedéket nyerni.”4 József Attila a marxizmust egy igazságosabb társadalom kialakításának elméleteként értelmezte, a freudizmustól pedig azt várta, hogy segítségével nemcsak az embert, de a lelkeket is „föl lehetne verni” az emberekben, ahogy azt már egy korai, Kassák stílusát idéző versében is írta: 1 „ Miért fáj ma is”. 259. 2 József Attila Összes művei. III. 153. 3 József Attila Összes művei. III. 226. 4 Németh G. Béla: A kimondás törvénye. A kései József Attila világképe és poétikája. In: 7 kísérlet a kései József Attiláról. Bp., Tankönyvkiadó, 1982. 42-43. 67