Sebestyén Ilona (szerk.): Leltárhiány. In memoriam Domokos Mátyás - In memoriam (Budapest, 2009)
Hajnali józanság - Adósságlevél - Írósors - A porlepte énekes - Szembesülés - Nem-múló múlt - Illyés Gyula József Attiláról - Az olvasó fényűzése - A magyar esszé antológiája (1997- 2006)
egy-egy irányzat védelme, hanem a teljes magyar irodalomé. Ezért is csöng ki oly gyakran ezekből a tanulmányokból az öreg Ignotus üzenete, amelyet oda lehetne írni ma is a tudományos műhelyek, szerkesztőségek falára. Azokéra is, ahol a „népi” vagy a társadalomelemző irodalom folyamatos alábecsülése folyik: „Nem az számít: ki honnét jött, s honnan hozza - akár társadalmilag, akár etnikailag - a mondanivalóját, élményanyagát, mert a magyar kultúra világán belül a magyar kultúrát gazdagítja, ahhoz tartozik elválaszthatatlanul.” Ez a Domokos által képviselt toleranciaelv viszont csak az irodalomra és az írókra vonatkozik. Arra a társadalmi közegre már a legkevésbé sem, ami az írót nálunk körülvette s körülveszi. Az emberhez méltó élet perifériájára, sőt gyakran az erőszakos vagy a „meghívott” halálba taszítva az alkotót, müvét pedig gyakorta „hamis tanúnak” állítva „saját igaz pőréhez”. Az írói lélek és a mű felnyitott ablakain át az elmúlt évtizedekbe és a jelenbe tekingető Domokos Mátyás olyan szörnyűségeket lát meg, amelyeknek már puszta érzékelése is (nemkülönben majd az ezekre adott válaszai) markánsan megszabják gondolkodói magatartását. S ezt a magatartást tartom én - túl a munka számottevő, többlapnyi sorolásra is érdemes szakmai erényein - e kötet legaktuálisabb értékének. Ez a könyv ugyanis „a lázadás könyve”. Az ország íróinak, irodalmi közéletének lelkiismeretét felrázni akaró kiáltás, vagyis morális tett. Az irodalom lázadása és lázítása egy olyan korban, amikor a politika, az uralkodó társadalmi praxis - részint a több évtizede tartó megnyomorító folyamatok beérése, részint a jelen történései miatt - már-már végképp a szakadék szélére szorította a magyar irodalmat. Amolyan Bandula Ferike-féle szerepbe, a kreatúráéba, amellyel annak idején Konrád György olyan lélekbe vágó sűrítéssel fejezte ki a „minden oldalúan fejlett szocialista embertípus” eszméjét propagáló világ morális, kulturális és szociális perspektíváit. S amelyek közül jó néhány éppen ma látszik végképp beteljesedni. Domokos Mátyás minden írásából süt, hogy egészségtelen nyomás, elméleti irányítottság alatt állónak érzékeli a magyar irodalmat. Felfogásában irodalmunk életközege az elmúlt évtizedek alatt 241