Sebestyén Ilona (szerk.): Leltárhiány. In memoriam Domokos Mátyás - In memoriam (Budapest, 2009)
Gyula - Makó - Budapest (1928 - 1953)
Alig hároméves koromban elkerültünk Makóra (apámat idehelyezték). Olyan kisvárosban nőttem fel, ahol az emberek - könyvek helyett - általában „hagymával vergődtek”. Túlzás nélkül mondhatom hát, hogy bár értelmiségi családból származom, ennek ellenére az én szememnek is egy sorsszerű véletlen: Ady Endre valahogyan hozzám került összes verse „nyitott új mezőt” a kamaszkor kezdetén, amelyen aztán Móricz Zsigmond regényei, a népi írók munkái (könyveiket Püski Sándor terjesztette az iskolában), József Attila költészete (a Cserépfalvi-kiadásban), majd közvetlenül a második világháború után - Weöres Sándor versei formálták ízlésemet és gondolkodásomat. S néhány filozófus: Platón, Kant, Nietzsche, Bergson pallérozta szenvedélyesen olvasó elmém meg a világirodalom olyan nagyságai, mint Roger Martin du Gard, Thomas Mann, a nagy oroszok, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Flaubert, Mauriac, s bármily hihetetlennek hangzik - Dante (méghozzá Szász Károly kutyarossz fordításában)... Irodalomszerető parasztváros volt a régi Makó: olvasó polgárai az írókat is megbecsülték, és szívesen fogadták látogatásaikat: talán elegendő, ha Tömörkény, Móra, Juhász Gyula, József Attila, vagy a parasztpárt hajdani alapítóinak - Erdei Ferencnek, Féja Gézának, Illyés Gyulának, Kovács Imrének, Szabó Pálnak vagy Tamási Áronnak - a nevét említem. Juhász Gyula ugyan azt írta erről a városról, hogy itt „az élet alszik, nem dalol”, de azért nem mindenkiben aludt itt az élet, az „utolsó hídfő”, Justh Gyula városában, aki haláláig Makó képviselője volt az országgyűlésben. Mindig éltek itt olyan radikális szemléletű, újra - és megújulásra - szomjas, részint a népből jött, de mindenképpen népközeiben maradt emberek, akik például 1913-ban az Érdeky-vendéglőben megalapították a Köztársasági Pártot, amely eredeti tisztaságában vallotta megőrizni a független magyar köztársaság eszméjét, 1848-as olvasóköröket hívtak létre, az én gyerekkoromban pedig Juhász Gyulát és József Attilát támogatták (ügyvédek, orvosok, mérnökök, művelt kereskedők, mint Espersit János, Diósszilágyi Sámuel, Kesztner Zoltán, Könyves-Kolonics József, Fried Ármin és a többiek); a második világháború után pedig azokat a szépreményü makói fiatalokat, akikhez - Lator László barátommal együtt - én is odatartoz8