Sebestyén Ilona (szerk.): Leltárhiány. In memoriam Domokos Mátyás - In memoriam (Budapest, 2009)
Hajnali józanság - Adósságlevél - Írósors - A porlepte énekes - Szembesülés - Nem-múló múlt - Illyés Gyula József Attiláról - Az olvasó fényűzése - A magyar esszé antológiája (1997- 2006)
jegyzeteinek publikálására, sőt Flóra asszony József Attilával kapcsolatos emlékezései közreadására is - fólbecsülhetetlenül fontos, más forrásból pótolhatatlan dokumentumanyaghoz juttatva így az irodalomtörténészeket és az érdeklődő olvasókat. A Nap Kiadó új kötetét is ő szerkesztette - de a rá jellemző, szolgálattevő szerénységgel háttérbe vonult: neve csak a copyrightban - Illyés Gyula jogörökösei mellett -, illetve az utószó alatt szerepel. A villogóan hófehér címlapon az öreg Illyés és a fiatal József Attila kisméretű, jól ismert fotója látható - olyan látszatot keltve, mintha az író halála után huszonhárom évvel vadonatúj Illyés-kötet látott volna napvilágot. Valójában ez a könyv a mesterével azonosuló, hűséges értékmentő szerkesztő műve is. Az utószót is mintegy az író nevében, vele azonosulva, az ő nézőpontjából fogalmazta, Seneca híres intelmével indokolva a József Attila-emlékév óriási könyvtermése után megjelent kötet létjogosultságát: „Audiatur et altera pars. " Nos, meghallgattatott a „másik fél” is. Az „újszülöttek” számára fontos dokumentumot szolgáltatott ahhoz, hogy a „perújrafelvételnél” legyen elegendő, tanulmányozásra érdemes érvanyaguk. Számomra sok részletében árnyalta, színesítette, valójában azonban nem rajzolta át a korábbi élmények alapján kialakított véleményemet. Azon viszont érdemes talán eltűnődnünk: kinek is tartozunk köszönettel ezért a könyvért: a szerzőnek vagy inkább a szerkesztőnek. Illyésnek - aki minden fontosnak tartott gondolatát vagy kósza ötletét túljegyezte, de megválogatta, mit ad közre a cikkeiért, esszéiért versengő folyóiratokban - vagy inkább az írót halála után is képviselő, neki posztumusz igazságot szolgáltatni vágyó irodalmárnak: Domokos Mátyásnak, aki - Illyés Mária tanúsága szerint - már a nyolckötetes naplót fontos „regény”-nek és kordokumentumnak tartotta? Nyilván mindkettejüknek. Illyés Gyula szellemi hagyatéka a szakavatott és lelkes közvetítő nélkül is teljes egész - de hatni csak úgy képes, ha eljut az olvasókhoz. Domokos Mátyás pedig módszeres következetességgel és sziszifuszi igyekezettel törlesztette egész életében az utókor kollektív adósságát az érzése szerint méltatlanul 350