Szörényi László: Arany János évében. Tárcák és tanulmányok - Magyar esszék (Budapest, 2017)
Sorokszorító
költő volt, hanem zeneszerző is; mivel huszita volt, a vesztes fehérhegyi csata után a jezsuiták hajszát indítottak ellene, ezért kényszerűségből katalizált, majd nemsokára meghalt. Költészete, benne ez a törökcsászár-életrajzgyűjtemény egész Európában kedvező fogadtatásra talált, különösen a mű második része, amelyben nem egyszerű eseménytörténetet olvashatunk, hanem a hajdani szultánok, kezdve az elsőtől egészen az éppen akkor uralkodó III. Mohamedig, maguk szólalnak meg, mintegy sírfeliratszerű önjellemzésben foglalják öszsze cselekedeteiket. (Ez utóbbi igen szórakoztató is lehet: például akad olyan szultán is, II. Szelim, aki azzal dicsekszik, hogy soha életében sem a háború, sem az államügyek nem érdekelték, és kizárólag Venus gyönyöreinek hódolt.) Lássunk akkor néhányat a mű ugyancsak bőséges, magyar vonatkozású részleteiből. Az 1438-as évnél hosszan olvashatunk Nándorfehérvár akkori ostromáról és Hunyadi vitézségéről. Utána következik a végzetes várnai ütközet és I. Ulászló királyunk halála, amelyet a költő - az általános felfogásnak megfelelően - az esküszegésért kijáró isteni büntetésnek tekint. Majd újabb, Hunyadit és szövetségesét, Szkander béget magasztaló részletek következnek, majd utána természetesen Nándorfehérvár 1456-os védelme, és a szultán csúfos futása. Ezután persze olvashatunk Jajcáról vagy Mátyás más győzelmeiről is. Mátyást egyébként külön, sírfeliratnak is beillő sorokban búcsúztatja, amelyekben nemcsak saját diadalait sorakoztatja föl, hanem összekapcsolja őt atyjának győzelmeivel, és leszögezi, hogy ha nem halt volna meg, a török későbbi győzelmei sem következtek volna be. Ezután következik a magyarok vereségsorozata, Nándorfehérvár bevétele, a mohácsi csata, II. Lajos halála, végül Buda elfoglalása. Magyarország méltán vívja ki a cseh költő figyelmének legnagyobb részét, hiszen még Hunyadi előtt már beszőtte, mint döntő csatát, Zsigmond császár és király szégyenletes vereségét Nikápolynál, amit a franciáknak tulajdonít, majd Galambócot. A hódoltság kiterjesztésétől fogva pedig beszámol Egerről, Fülekről, Győrről, Sziszekről, Hatvanról és más ostromokról vagy csatákról. Főbb hősei közé nemcsak a két Zrínyit emeli be, hanem még Gyula 33