Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
rasztságról stb., és a vita, mint legtöbbször, tréfálkozásokba torkollt. Jókedvünkben Helfgott Sam „fényképező intézetébe” tértünk be, hogy gyorsfényképpel örökítsük meg az emlékezetes estét. A századfordulón a gyorsfényképészeti eljárással Amerikából hazatért Helfgott Sam már nem élt, ezért utóda fogadott bennünket, de fényképe éppoly gyatrán sikerült, mintha a cégalapító maga csinálta volna. Jókedvünket ez nem vette el. Söröztünk és tréfálkoztunk. Nagy Lajos megint a rímfaragókat gúnyolta. Sebtében egész csomó „tiszta rímet” sorolt fel, mely közül ma már csak egyre emlékszem: Félmázsás emlőket himbálna, Hogyha nem volna him bálna. Végre felragyogott keleten a vörös nap. Áhítattal szemléltük, azután megindultunk hazafelé. Útközben Attila egy ligeti árustól egy gyerekjátékot vett, amolyan összetekert papírkígyót, mely belefúvásra előrenyújtózott és tetejébe még sípolt is. Ezt fújta tehát jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Később ez sem volt elég. Illuminációt akart és ezért meggyújtotta a papírkígyó fején lógó papírcafrangokat, hogy széleseket kacagva ijessze Nagy Lajosnét vele. A papírkígyó szikrát szórva lövelődött előre - nagy volt a hecc. Míg végre a jókedv csúcspontján, sikerült vele meggyújtani Nagy Lajosné kabátját, melyet azután „viribus unitis” kellett eloltanunk. [...] Csillag, 1954. 12. sz. 187