Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)

A lázadó ember

rasztságról stb., és a vita, mint legtöbbször, tréfálkozásokba torkollt. Jókedvünkben Helfgott Sam „fényképező intézetébe” tér­tünk be, hogy gyorsfényképpel örökítsük meg az emlékezetes estét. A századfordulón a gyorsfényképészeti eljárással Ame­rikából hazatért Helfgott Sam már nem élt, ezért utóda foga­dott bennünket, de fényképe éppoly gyatrán sikerült, mintha a cégalapító maga csinálta volna. Jókedvünket ez nem vette el. Söröztünk és tréfálkoztunk. Nagy Lajos megint a rímfara­gókat gúnyolta. Sebtében egész csomó „tiszta rímet” sorolt fel, mely közül ma már csak egyre emlékszem: Félmázsás emlőket himbálna, Hogyha nem volna him bálna. Végre felragyogott keleten a vörös nap. Áhítattal szemlél­tük, azután megindultunk hazafelé. Útközben Attila egy ligeti árustól egy gyerekjátékot vett, amolyan összetekert papírkí­gyót, mely belefúvásra előrenyújtózott és tetejébe még sípolt is. Ezt fújta tehát jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Később ez sem volt elég. Illuminációt akart és ezért meggyújtotta a papírkígyó fején lógó papírcafrangokat, hogy széleseket ka­cagva ijessze Nagy Lajosnét vele. A papírkígyó szikrát szór­va lövelődött előre - nagy volt a hecc. Míg végre a jókedv csúcspontján, sikerült vele meggyújtani Nagy Lajosné kabát­ját, melyet azután „viribus unitis” kellett eloltanunk. [...] Csillag, 1954. 12. sz. 187

Next