Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
Attila például nem találtatott érdemesnek rá. Miért is nem? Az egyik lehetséges választ Koestler Artur fogalmazta meg. Az akkor még fanatikus kommunista Koestler, aki 1932 nyarán tért vissza a Szovjetunióból, e szavakkal nyugtatta meg a meghívó elmaradása miatt letört barátját, József Attilát: „Lásd be, hogy a Szovjetuniónak nem érdeke kommunista írókat meghívni a kongresszusra. Azokat nem kell megagitálniok.”1 2 Ennek a dialektikus logikának - azért tebeléd rúgok, mert téged szeretlek - József Attila persze nem tudott ellenállni. [...] A nem kommunista Nagy Lajos és a nem kommunista Illyés Gyula meghívása és részvétele az írókongreszszuson az új, konszolidációs kurzust reprezentálta (Illyésnél bizonyosan figyelembe vették kiterjedt francia kapcsolatait is, az új, konszolidációs kurzus mérsékeltjei ugyanis elsősorban az akkor nagyon erős francia baloldali értelmiségre próbáltak támaszkodni). A kommunista (vagy kommunista hírben álló) József Attila meghívása így nemcsak veszélyes volt, de értelmetlen is, hiszen sem kifelé, sem befelé nem reprezentálta volna a nyitást. Persze hogy 1934-ben kit tekintettek a kongresszus szervezői reprezentatív írónak Magyarországon, az sok tekintetben egyfajta konvenció volt: azokat, akiket a magyar emigráció írócsoportja még a 20-as évek végén - a RAPP proletárirodalmi koncepciója alapján - annak nevezett meg. Nem véletlen, hogy a Magyar Proletárirodalom Platformtervezetében, melyet a „Moszkvai magyar csoport” 1932-ben tett közzé, az 1934-es utazás minden szereplője, még mellékszereplői is együtt szerepelnek: „A proletárirodalom mellett néhány vele rokonszenvező író is jelentkezett. Ilyenek Illyés Gyula, József Attila, Kodolányi János, Háy Gyula.”“ Nagy Lajost a tervezet külön kiemeli: „A Nyugat első gárdájával indult 1 Németh Andor: A szélén behajtva, Bp., Magvető, 1973. 671. o. 2 L. József Attila Összes művei. III. köt. Bp., Akadémia, 1958. 443. o. 179