Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
élvezhetné a természetet, ennyire közönyös. De nemcsak hogy nem nézett ki, hanem így szólt hozzám: »Hallgass csak ide! Milyen remek ez.« És elkezdett felolvasni a Toldi szerelmébői.” József Attila összeismertette barátját hozzátartozóival. Közös levelezőlapot küldtek például Hódmezővásárhelyre hármasban Makai Ödönnel József Etelkának 1932. január 15-én. S amikor az író 1932. május végén Hódmezővásárhelyre utazott, hogy megismerkedjen a város életével, egyszer-kétszer meglátogatta a Makai családot. A felsorolt élettényeket tehát úgy összegezhetjük, hogy Nagy Lajos és József Attila a harmincas évek első felében - köznyelvi fordulattal élve - „jóban voltak egymással”. Ez a személyes jó viszony azonban „csupán” a döntő politikai és esztétikai kérdésekben kialakult egyetértésük és együttműködésük érzelmi-szubjektív lenyomata, külső jele volt. Fontosabb tehát sorra vennünk az együttműködésük dokumentumait. Az egyetértés kinyilvánításában az elsőség a költőt illeti meg, ezért kapcsolatuk e belsőbb övezeteinek elemzése során abból kell kiindulnunk: melyek voltak József Attila legsajátabb gondolati-alkotói elképzelései és törekvései a húszas-harmincas évek fordulóján. Nagy Lajos 1930 elején megjelent Lecke című kötetéről írott, a Kritika 1930. május 18-25-i számában napvilágot látott recenziójában az alábbi mondatot olvashatjuk: „voltaképpen Nagy Lajos módjára kéne szemlélődnünk, ha adnánk valamit a tárgyilagosságra”. 1931 tavaszán megjelent verseskötete, a Lecke esztétikai és világnézeti téren egyaránt méltó lírai párdarabja, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz Nagy Lajosnak ajándékozott példányába pedig az alábbi, a Nem én kiáltok ajánlásánál nem kevésbé jellemző dedikációt írta a költő: „Nagy Lajosnak, igaz barátsággal és szeretettel, mint Leckéjének jó tanulója. Döntsd! Bp., 1931. márc. 21.” Nagyon jól tudjuk, például Ignotus Páltól vagy Németh Andortól, milyen sokat 196