Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
ség sorsa iránti érdeklődésük felélénkülése a harmincas évek dereka táján. Végül meg kell említenünk egy elgondolkodtató tényt. Az írók közötti kapcsolatok egyik megrontója az anyagi téren és a presztízs egyenlőtlenségei miatt történő rivalizálás. Két művész viszonyát ilyen természetű problémák mindig szakítópróbának vetik alá. Bármennyire félreálIítottnak érezték is magukat Nagy Lajos és József Attila, időnként mégiscsak részesültek bizonyos erkölcsi megbecsülésben és anyagi juttatásokban is. Nincs rá adatunk, hogy a költőt bántotta volna az 1932-ben Nagy Lajosnak juttatott Baumgarten-díj, noha ő is sóvárogta ezt az elismerést. Egy másik Baumgarten-ügyben pedig Nagy Lajos vizsgázott jól emberségből: „Egyszer mint segélyre szoruló szegények lettünk egymásnak riválisai. Siralmas helyzetben a Baumgarten-alapítványból kértem segélyt. Basch úr Babitshoz utasított. [...] Zavartan dadogta el, hogy csak egy háromszáz pengős segélyt tud még kiadni az alapítványból, több pénze nincs, azért a segélyért is jelentkezett már József Attila, csak ő még nem döntött. Hát ebben az esetben nem akartam győzni Attilával szemben, lemondtam a segélyről.” Nem ez volt azonban az egyedüli próba, amely elé az élet a két író barátságát állította, és a kötelék szálai nem mindig állták e próbát. Ezekről a szakadásokról sem hallgathatunk, ha teljes képet akarunk nyújtani József Attila és Nagy Lajos kapcsolatának alakulásáról. A figyelmes olvasnak feltűnik, hogy a barátságukról szóló emlékezések többségükben a harmincas évek elejére nyúlnak vissza, az együttműködésüket szemléltető dokumentumok 1934 után jelentősen megritkulnak. Ismeretes az is, hogy a népi mozgalom kialakulása polarizálta az irodalmi életet, és ebben a megoszlásban a két barát ellentáborba került. Szervezetileg és személyi kapcsolatokat tekintve Nagy Lajos a népi táborhoz, József Attila az 204