Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
gyözödését, sőt egy ízben még az idézett vers átírásával is megpróbálkozik, az alapítandó humanista lap szellemében: „Valami verset fog írni a lapnak. Afrika fölött már bősz eroplán száguld... Kezdősornak ez maradhat. Az egész első versszak maradhat, persze a refrént, hogy uralkodó osztályt fennen fenyegetem... - ezt el kell vetni. Nem baj, más lesz a refrén. Valahogy így: Az emberiséget én is csak szeretem...” Nagy Lajos itt József Attila korabeli fogadtatásának egy másik mozzanatát eleveníti fel. A költőnek a forradalmi munkásmozgalom felé tett fordulata idején Féja Géza fogalmazta meg azt a vádat, Szélkakas költők című írásában, hogy József Attila számításból, önös érdekből váltogatja meggyőződéseit, s nem riad vissza verseinek átírásától sem. A cikk kedvezőtlen légkört teremtett a költő körül, hitelrontó hatása talán még A proletárirodalom platformtervezetének megszövegezőiig is elgyűrűzött, s része volt abban, hogy a moszkvai emigráns írók József Attilát nem vállalták proletárköltőnek, hanem olyan valakinek minősítették, aki „a fasizmus táborában keresi a kiutat”. József Attilának tehát minden alapja meglett volna rá, hogy Nagy Lajos Gerléiről írott minősítéseit magára vegye, amint ezt mások, például a Budapest nagykávéház róla készült karikatúrájáért mélyen megsértődő Gergely Sándor meg is tette - mint erről Tarján Tamás tudósít könyvében. Egyébként maga Nagy Lajos is kulcsalakoknak szánta regényének figuráit. így vallott erről közvetve, A menekülő emberben-. „Nekem sok olyan bajom volt az írásaimmal, hogy az ábrázolt emberek megsértődtek miatta. [...] A problémával kapcsolatban, amelyről beszélek, önként jelentkezik az ajánlat: a témát más, elképzelt környezetbe kellett volna áttenni. Igen ám, csakhogy akkor alighanem papirosfigurák lettek volna a szereplői. Életszerűsége vesztett volna az erejéből. [...] Az írás ezért is örökké lelkiismeret-furdalást okozott nekem.” 209