Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A lázadó ember
lát szerette igazán. Nemcsak a barátot, a verseit is” - tehetjük hozzá Zelk Zoltán szavaival. József Attila nagyságának fel nem ismerése tehette csak lehetővé azt, hogy Gerlei alakját nivellálja, egy szintre helyezze a Budapest nagykávéház középszerű, törtető figuráival. A lélektani motívum, amelynek folytán ez a lehetőség valósággá vált, bizonyára a moszkvai írókongresszus vagy még inkább az Új Szellemi Front vitájában való szembekerülésük miatt mindkettejükben felnövekvő ingerültség volt egymással szemben. Amikor Nagy Lajos emlékezésében ezt írta: „Megvallom azonban, hogy József Attilával szemben engem egy-két bűn terhel”, ha nem mondta is ki, többek között alighanem a Budapest nagykávéházban rajzolt karikatúrára gondolt. Tegyük hozzá: lelkiismeret-furdalása indokolt volt, méghozzá elsősorban a szélkakasság erkölcsileg hitelrontó vádjának hangoztatása miatt. Nemcsak a költő versei iránti legmélyebb érzékenység hiányzott azonban belőle, de emberi tapintat, figyelmesség sem volt benne annyi, amennyire a költő élete utolsó éveiben rászorult: „Nem ismertem még őt eléggé, nem tudtam, hogy nem könnyed és nem teherbíró” - vallott erről A menekülő emberben, s ez - a költő egyéniségének ismeretében - igen súlyos félreértésnek számított. Nem szabad azonban abba a hibába esnünk, hogy olyan sérelmekért mi tartsuk a haragot, amelyeket a költő megbocsátott, amelyeken túltette magát, amelyekért - esetleg általunk ismeretlen módon - megfizetett. József Attilát súlyos sérelmek érték Féja Géza, Nádass József, Remenyik Zsigmond részéről is, s élete utolsó éveiben barátságban vagy legalábbis jó kapcsolatban maradt velük. Láthatólag Nagy Lajosra sem haragudott meg a Budapest nagykávéház miatt. Kapcsolatuk rendeződött, a könyvről a Szép Szóban Tersánszky tollából elismerő kritika jelent meg, s az írónak több írása látott napvilágot a lapban. (Annak ellenére, hogy - mint 211