Tarján Tamás (szerk.): Kopaszok és hajasok világharca. In memoriam Nagy Lajos - In memoriam (Budapest, 2001)
A menekülő ember
Z. Z.: De Nagy Lajosnak talán egész életművére jellemző ez a magatartás. Legyünk őszinték: Nagy Lajosnak ma sincsenek olvasói, Nagy Lajos ma sem kell az olvasóknak. Sem a módos embereknek, sem a szegényeknek. Neki, szinte egyedül neki, nem bocsátják meg, hogy nem tudott hazudni. Móricz sem hazudott, Krúdy sem hazudott, de tudtak szépen beszélni. Akár azt mondhatnám Móricz és Krúdy stílusára, hogy ostya, amellyel le lehetett nyelni a keserű orvosságot. Nagy Lajos a szó köznapi jelentésében nem tudott szépen beszélni. „Csúnyán” kimondta az igazságot. Milyen nagy író az, aki ezt a csúnyán beszélést olyan szuggesztivitással, olyan kikezdhetetlen erővel művelte, mint ő! De ki vette észre ezt a kikezdhetetlen erőt? írótársai. Babits Mihály s Karinthy Frigyes. S amikor a Puszták népét azzal dicsérte valaki, hogy az első jelentős irodalmi szociográfia, Illyés Gyula sietett megírni a Nyugatban, hogy az első jelentős szociográfia a Kiskunhalom. D. M.: - S úgy tudom, József Attila is olyanformán vonzódott hozzá, mint te; Nagy Lajoshoz ragaszkodva valamiképpen egy apát is keresett. Z. Z.: - Valóban, József Attila úgy vonzódott Nagy Lajoshoz, akárha apjához. Sajnos, Nagy Lajos egy kicsit türelmetlen volt hozzá. Nagy Lajos szeretett hallgatni, József Attila pedig mesélni s vitatkozni szeretett. Szomorúan, szinte bűnbánóan írja Nagy Lajos önéletrajzában, hogy türelmesebbnek kellett volna lennie hozzá, hogy néha meg kellett volna simogatni az arcát. D. M.: - Mindenki azt mondja, hogy Nagy Lajos kicsit gyanakodva tekintett a költészetre. Miért? Z. Z.: - Igazad van, kissé gyanakodva nézte a költőket. Az ő számára Petőfi volt a költő, Petőfi műve a költészet. Ebben furcsa mód benne rejlik az ő kávéházi nomádsága is, az, hogy ez a nagyon budapestivé vált parasztfiú nem tudta el303