Tarján Tamás (szerk.): Virgonc szavak virgonc királya. In memoriam Tersánszky Józsi Jenő - In memoriam (Budapest, 1999)
IV.
azt hangsúlyoznám ki, hogy hihetetlenül jó szíve volt. Ha két nadrágja volt, már úgy érezte, hogy valakit megrövidített, és a másik nadrágját sürgősen elajándékozta. Jenő egy dologgal nem tudott megbékülni: „Sohasem fogom megérteni - mondotta nekem -, hogyan bírod te ezt: mindennap kora reggel ugyanabban az időben felkelni, ugyanabba a hivatalba menni, naponta ugyanazt a munkát végezni. Ezt sehogy sem tudom megérteni.”- Húgomék - veszi át a szó Honig Sándorné - 1946 március közepe körül határozták el, hogy rövidesen hazatérnek Budapestre. Örültünk, hogy sikerült valamennyire talpra állítani őket.- Később jártak-e még Tersánszkyék Bukarestben?- Nem. Mi azonban az évek folyamán több ízben is felkerestük őket Budapesten; mindenkor nagy örömmel fogadtak. Ekkor már megváltozott, összehasonlíthatatlanul jobb anyagi körülmények között éltek. Jenő megmaradt annak a szerény embernek, aki volt. Jellemző, hogy amikor a felszabadulás után a Rózsadombon ajánlottak fel neki lakást, nem fogadta el. Különben sem nagyon tudta elhinni, hogy helyzetében változás állt be. Erre vall az is, ahogyan a Kossuth-díjjal való kitüntetésének hírét fogadta. Sári így számolt be erről nekünk 1949. március 25-én kelt levelében: „Jenő felszaladt Ortutayhoz, hogy megtudja, hogy valóban ő küldte-e a sürgönyt, vagy ugratás-e a Kossuth-díj? Ortutay komoly arccal forgatja a sürgönyt és azt mondja: »Ez ugratás, ezt mi nem küldtük.« Azt mondja Jenő: »Jó, hogy feljöttem megkérdezni, ez a szegény Sári ne izguljon hiába, rohanok megmondani neki.« Mire a miniszter utána szól: »De azért csak jelenj meg hétfőn, Kakuk Marci, a Kossuth-díjért!«” [...] 1974 204