Vasy Géza: Az irodalom: nélkülözhetetlen. Esszék, tanulmányok - Magyar esszék (Budapest, 2016)
Illyés Gyuláról
költői nagyság nélkülözhetetlen alkotóeleme-e, hogy követik, hogy közvetlenül hat? Adyt sem követték, annyira egyéni újító volt, hatása mégis elementáris. Illyést azért is nehéz volt költőként érdemben követni, mert ő nem annyira újító, hanem sokkal inkább megmegújuló összegző volt. Poétikai, verselési, nyelvi hatása áttételesebb. Szellemi-szemléleti hatása ennél sokkal közvetlenebb, s úgy vélem, hogy a 21. században fel is fog erősödni. S még valamit mindehhez. Ebben a dolgozatban s azóta másokban is rendre szembeállítódik a nemzedéktárs Szabó Lőrinc és József Attila világirodalmi szempontból is korszerű és Illyés konzervatív szemléletű, poétikájú költészete. Illyés a nép, a magyarság közösségében gondolkozott, s a virtuális népvezér szerepével azonosult. Emlékezzünk csak József Attila 1937 tavaszán írott „közéleti” verseire: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / tani- / tani!” Továbbá: „Adj magyarságot a magyarnak”. Nem testvér-gondolatok ezek? Szó esett már Margócsy István dolgozatáról, amelynek súlyát növeli, hogy a József Attila Körnek, tehát a fiatal írók egyik egyesületének a tanulmányi napjain hangzott el először, másrészt pedig az, hogy a centenáriumi év Illyés-recepcióját teljes egészében eltörli azzal, hogy említésre is méltatlannak tartja, másrészt kiemeli a fogadtatástörténetből Márton László versét, különös jelentést tulajdonítva annak. Ez a mű, a Bowen monológja sötétben (1992. januárban jelent meg) Déry Tibor G. A. úr X.-ben című regényének egyik szereplőjét idézi meg. Tervezték e mű színpadra állítását, s annak egyik betétdala lett volna ez a monológ. E negatív utópia a „totális szabadság” városába vezet el. Bowen ott azért került börtönbe, mert megakadályozta, hogy a felesége szabad elhatározásából öngyilkos legyen. Ugyanakkor az ottani börtön a valóságosnak a fonákja: különös jólétben élnek ott a rabok. Balassa Péter 1992-ben még úgy látta, hogy ez a vers nem az Illyés-mű paródiája, inkább a Déryregény az igazi forrása. „A remek lelemény pedig az, hogy Illyés szövegét a szabadság/zsamokság »klasszikus citátumaként« kezeli, 177