Bognár Antal (szerk.): A tanúságtevő. Rózsás János nyolcvanéves - Káva Téka 6. (Budapest, 2006)

2006-01-02

Drótpufajka Káoszkutatás, miközben az igazi rendeket, rendszereket ritkítják, gyom­lálják, dúlják felbérelt, beépített pernahajderek. Mesterséges intelligencia - miközben irtják, leépítik a valódit. Átokszó lesz ügyes megoldásokban, ideológiaspekulációkban a MÚLT, miközben itt körül Európákat süllyesztenek, oldanak, mint jégtáblát vagy kockacukrot, a sűrűsödő, mesterségesen keltett hazugságmocsárba, és átokszó lesz a MULTI. Azok neve, akiket kötélből ostort fonván már kikergettek párszor. A világ közben persze egyre megismerhetőbb, és egyre inkább azok va­dászterületévé válik, akiknek azonnali, közvetlen hasznot hozhat a „minden vízbe mártott test ... " abban a változatban, hogy „fel a kezekkel” vagy a „pénzt vagy életet", és Pilátus udvarán folyik a végtelen választási kampány a „nem azt, hanem Barrabást" jegyében. Vagyis ott vagyunk, ahol mindig. A kiút nyilván az érdekegyeztetés. Az ősök és a jövőbeliek, Tiréziász és Tol­di Miklós közt. Dávid és a parittya közt. Utóvégre, elvégre előbb-utóbb repül a nehéz kő ... Szovjet adatok szerint több mint négymillió külföldi rab fordult meg a lá­gerekben. Az elhelyezésükre még a háború elején létesített táborrendszerek többszöri átalakítása világossá teszi, hogy a szovjet vezetés háborús céljai kö­zött szempont volt a munkaerő-szükséglet megoldása. Az ilyen irányú „beszer­zés" ott áll a legnagyobb folyamközi kultúrák legeslegelején, s képlete abban a dogmával humorizáló dialektikus-marxista viccben fejeződik ki, hogy „éljen a rabszolgatartó társadalom, az emberi fejlődés magasabb foka" ... A civilek deportálása nem csupán a háborús harcok helyi súlyától függött. Akárcsak valaha a török ráció szerint, magasabb rendű érdekek szervezték a „rab­szíjra fűzést". Egy olyan terv lépett működésbe, mely kényszermunkásokat gyűjt a háborús veszteségek legalább részleges pótlására. Akár etnikai, demográfiai súlyú tömegmozgatások révén. Mindenképpen területre lebontott fogolykontingensek voltak, és minden „legyőzötté” felszabadított országban a hatalomra került új ve­zetők döntöttek a kiadható tömegek „bűnösségének” indoklásáról. A szovjeteket elsősorban a létszám érdekelte. Ahol valamelyik sor foghíjas volt, találomra pó­tolták: az utcáról a vizesvödörrel hazaigyekvő 67 éves nagyapám is alkalmas volt a kiegészítésére. Vagy, ahogy örök hírűvé vált a propagandafogás: egy „malenkij robotra" - a leghosszabb gyaloglás keretében. A túlélőknek is jött előbb a nyomor, a teljes kiszolgáltatottság. A járom annál súlyosabb volt, ahol, mint Rózsás János esetében, személyes, hazug érvekkel zárta el az élet iskolájának ezeket a befala­zott diákjait. Félmilliós balladakör a sarkkör és a „Mennyi a sok sírkereszt“ földgo­lyót kerítő fogolyegyenlítője mellé. Egy összefüggő, győztesek fonta lánc-rózsafü­zér az emberiség időnként gyönyörűen megnyilvánuló irgalmatlanságából, ahol a felebarátaidat fűszálak és hulladékok legelésére osztod be, veted vissza. Megtor­lásképpen a szinte kikerülhetetlenül rájuk mért gyorsított, kínos halál előtt. Több visszaemlékező leírja, hogy a tolmács, akár parancsra, akár önkénye­sen, a polgári elhurcoltat is valamilyen harcoló alakulat tagjaként írta le. A lehe-

Next