Gila János: Közszínterek, krónikák. A művelődési otthonok története Bács-Kiskun megyében 1950-től 1990-ig (Budapest, 2006)
Dr. Kormos Sándor LEKTORI VÉLEMÉNY Gila János „A művelődési otthonok története Bács-Kiskun megyében 1950-től 1990- ig" című dolgozata a magyar művelődéstörténet, s annak részét képező kulturális intézmények egy szeletének, a művelődési otthonoknak kialakulását, fejlődését mutatja be az ország egyik legnagyobb megyéjének példája alapján. A szerző nem kis feladatra vállalkozott, amikor a kulturális intézmények egyik legvitatottabb részének, a művelődési otthonoknak a megyei történetét dolgozta fel. Ez a törekvése az intézményrendszerben eltöltött több évtizedes tapasztalata, a felhasznált dokumentumok és szakirodalom feldolgozásával sikeresnek mondható. A dolgozat egyik erénye, hogy a megyei változásokat összhangban tárgyalja az országos tendenciákkal, jól érzékelteti az intézményhálózat kialakulását, módosulását formáló jogszabályi hátteret, a sok esetben jelentkező politikai törekvéseket, elvárásokat. A tanulmány érdeme a sokoldalú megközelítési mód, amelynek eredményeként az egyes oldalakon szinte megelevenednek a megye művelődési otthonainak sikerei, eredményei és természetesen kudarcai is. Világos képet kap az olvasó arról a sokrétű tevékenységről, az amatőr művészeti mozgalomtól kezdve az ismeretterjesztő előadásokig, szakkörökig, amely az intézményeket a vizsgált időszakban jellemezte. Jól utal azokra a változásokra, amelyek a televízió stb. megjelenésével állandó megújulásra késztették a művelődési otthonokat. Viszonylag szerencsésen választotta meg a periódushatárokat, alkalmazkodva a politikai, történelmi változásokhoz, de ezen belül érzékelteti a művelődési otthonok történetének sajátos korszakhatárait is. Gazdagítják a tanulmányt az összehasonlító táblázatok, amelyek jól jelzik az intézmények életében négy évtized alatti változásokat. Jól kiegészítik, színesítik a tanulmányt a mellékletben szereplő dokumentumok. Dr. Koncz Gábor LEKTORI VÉLEMÉNY Szükséges, hogy a közművelődési intézményhálózat (ezen belül a művelődési otthonok) múltjáról regionális hátterű, monografikus elemzések készüljenek. Ezek a cseppben a tenger, a tengerben a csepp jellegű dokumentálással mutatják be a tiszteletre méltó törekvéseket, zsákutcákat és (ez a lényeg) a jövőt vigyázó, üzenő múlt lehetséges mai, használható tapasztalatait. Ez utóbbi mostanában különösen azért fontos, mert az átalakuló intézményrendszer, a profit-, a költségvetési és a nonprofit működési jellemzők kölcsönös kapcsolati világában viszonyítási háttér a szisztematikusan feldolgozott múlt. Manapság, amikor a kistérségek szerveződése nemcsak a térségi koordinációt és a hatékonyság javulását segíti, hanem külső, EU-s erőforrások bevonásának is feltétele, az ismert háttér szintén ismereti erőforrás, a szellemi kapcsolati tőke bázisa lehet. Végül, de nem utolsó sorban az információs társadalomban egyre gyorsabban elfogy a múltunk; tehát a jövő forrása voltunk jellegű tények dokumentálása intellektuális önérdek is.