Hendi Péter: Alteregó - Káva Téka 43. (Budapest, 2010)
2010-01-02
A pók bemutatkozik. Mielőtt rátelepszik a Hálón néki felajánlott parcellácskára, ahová aztán több-kevesebb rendszerességgel ráleheli majd a Svédországhoz fűződő - Istenem, de régen volt! - emlékeinek fonalát, mielőtt ezt az első és bizonyára visszavonhatatlan lépést megteszi, illő, hogy ezen cselekedete előtt a pók bemutatkozzon. Uraim és Hölgyeim, a pók én vagyok. Ezzel persze korántsem lett teljes a kép, hiszen eltekintve attól a nem elhanyagolható apróságtól, hogy nem tudom, Önök kicsodák, abban sem vagyok egészen biztos, hogy ki vagyok én. Így van ez mindenkivel, aki nem XIV. Lajos; aki pedig az írással, kedvünk lenne azt mondani, mint utolsó lehetőséggel igyekezik felderíteni a világoz való viszonyát, legyen az a világ akár Svédország, akár csak egy szomszéd, akivel éppen együtt utazik a liftben, az bizony nem lehet abszolutista, annak be kell vallania, hogy ő a környezetéhez sokkal szerényebben (vigyázat, mert ez csak álszerénység!, hiszen ő maga azt hiszi, hogy egyetemesebben), tehát hogy ő a világhoz az alteregói révén közelít. És, íme, egyszerre csak rajtakapom magam, hogy aki itt beszél, nem én vagyok. Ez a fickó itt, ez nem én vagyok, hanem Erasmus Szabó, akinek az enyémhez rendkívüli módon hasonlatos, de ugyanakkor sokban különböző személyiségén át talán sikerült elmesélnem az elmúlt hónapok során egy darabka magyar szemüvegen át látott Svédországot. Hotel Excelsior volt az elbeszélés címe, és nem először szóltam benne Erasmus Szabóról, aki nem más, mint az én egyik viking földre vetődött Esti Kornélom. Gál Ferenc a másik, aki a Bankrablás Stockholmban című színdarabban szerepel. Azt lehetne gondolni, hogy ha ő is én, Erasmus is én, akkor ők ketten egymásra is hasonlítanak, de ez nem így van. Gál Ferenc teli lendülettel. Egy éjszakán át telefonál budapesti barátainak, hogy elharsogja nekik, milyen nagyon jól érzi magát új hazájában, ám az előítéleteknek gunyoros derűvel szamárfület mutogató one-man-show-ját hirtelen félbeszakítja, majd új irányba tereli egy baljós véget ígérő túszdráma, amelynek tettese - micsoda kínos véletlen! - talán éppen magyar. A darab megjelent egy kétnyelvű könyvecskében, színpadra azonban legalább harminc ízben nem került. Erről egy baleset hetedik áldozatáról szóló regénytöredék tudósít, melynek hőse, mondjuk így, szenvedő hőse: Erasmus Szabó. Benne már nincsen meg Gál Ferenc lendülete, ő már nem akarja megváltani Svédországot, aminek talán egyik oka lehet, hogy Erasmus Szabó már nem él. Valamikor a hetvenes évek végén halt meg egy hídomlás-katasztrófa áldozataként, amely katasztrófa - különös véletlen folytán - éppen akkor következett be, amikor Peter Hendi elköltözött Göteborgból Münchenbe. Ilyen módon az Erasmusról szóló krónika már nem hasonlít Gál Ferenc napi politikát birizgáló lelki harcára, ez már csak amolyan messziről rátekintés Svédországra. Münchenben született az ötlet, aztán Genfben élt tovább, és ha utunk arra vezet, talán még Budapestre is elkísér. Kom igen, Hendi!, kiáltotta hetvenegy nyarán a göteborgi vasútállomáson a munkavezető, azazhogy menjek már a targoncámmal, mert ideje rápakolni a Stockholmba induló postát. Talán ezzel kellett volna kezdeni, nem pedig Gál Ferencről és Erasmus Szabóról szövegelni. Behunyni a szemet és felszállni arra a vonatra, amelyik azon a téli reggelen a bécsi Westbahnhofról elvitt Koppenhágába. Ezzel kellett volna kezdeni, de ha egyszer még nem vagyok ott! Mi lenne, ha megfordítanánk a sorrendet, és visszafelé haladnánk az időben? Ilyen mó-