Ladányi-Túróczy Csilla: Sünkő. Varázsmese - Káva Téka 8. (Budapest, 2006)
2006-01-02
1. fejezet melynek során megismerkedünk egy királykisasszonnyal, két prinki kutyával és egy fölöttébb szemtelen fémszoknyával Volt egyszer, hol nem volt egy messzi királyság, melyet Pirosalma országnak hívtak, annak egyik kis falujában zöld dombok között apró házikó bújt meg, ütött-kopott tornácán pedig háromlábú faszékecskén üldögélt dúdolgatva egy lányka. Hosszú, szép haja volt a kislánynak, fürtöcskéi úgy kanyarogtak a nyaka körül, mint megannyi apró kígyó, incselkedve és rakoncátlankodva repkedtek, ha a lányka csak egy kicsit is megmozdította a fejét. Sünkő királykisasszony pedig igencsak szeretett hajlongani és mocorogni, fekete tekintete huncutul siklott egyik fáról a másikra, vakondtúrásról vakondtúrásra, káposztalevélről káposztalevélre. Arca piros volt, mint az olyan alma, amit Miragé, a messzi földről érkezett, fekete hajú dajka hosszasan dörzsöl különös szoknyájába, ragyogott, villogott az őszi napfényben. A kislány hosszú-hosszú mesélt dúdolt magának, két szépséges kutya pedig úgy ült mellette és úgy függesztette rá ragyogó, barna szemét, mintha minden egyes szót értene. Az egyik kutya nagyobbacska volt, zsemleszínűnek mondhatnánk, de szőre leginkább a prézlire emlékeztetett, amibe túrós gombócokat szokás forgatni, fehér folt fénylett a szeme között, még egy fehér folt a nyakán, tappancsai is fehérek voltak, mintha örökösen tornazokniban járna. A másik majdnem olyan apróra nőtt csak, mint egy tacskó, bundája sötétebb árnyalatot öltött, a fehér folt egészen vékonyan húzódott a szeme között, de a zoknikat ő is büszkén viselte. Látszott a kutyákon, hogy rokonok, gyakorta testvéreknek nézték őket, pedig a nagyobb a kicsi anyja volt, a prinki kutyák fajtájából. Ezek a messze földön nevezetes prinkik a Délnyugati Gránátalma királyságból származtak, és hatalmas sasmadár hátán érkeztek Pirosalma ország legtakarosabb kertecskéjébe, egyenest Sünkő királykisasszony szolgálatára, aki igen szívesen fogadta őket. Hiába kérdezgette a nevüket, el nem árulták, hát elnevezte az anyát Trinkilinkinek, a lányát Pleplének, és mivel hamarost hallgattak is ezekre a nevekre, ha hívta őket, úgy gondolta, hogy elégedettek a választásával, nem is kívánhatnának illőbbet és alkalmasabbat maguknak. Ezen az őszi délutánon úgy esett, hogy a király és a királyné, Sünkő szülei hosszú útra indultak a szomszédos végtelen erdőbe, ahol egy őzzel volt megbeszélt találkozójuk. Az őz reszkető ágbogacska korában került a palotába, a királyasszony gondjaiba vette, ápolgatta, etetgette, még azt is eltűrte tőle, hogy befeküdjék az illatos párnák közé, amikor azonban felcseperedett, búcsút intett az udvarnak, kijelentette, hogy vissza kell térnie az erdőbe, de egy év múlva ezen és ezen a helyen viszont kell látnia a királyi párt, mert főbenjáró titok tudója, amelyet csak akkor fedhet fel, ha kitelik az ideje. Megkérte hát a királyasszony Miragé dajkát, vinné el kislányát a saját apró házikójába, amíg odalesznek, úgy gondolta ugyanis, hogy nagyobb veszélyeket rejthet a végtelen erdő, mint amilyeneknek kitehetné egyetlen leánykáját. Miragé nagy örömmel pakolta fel az udvar legkisebb lovacskája által húzott szekérre kis motyóját és