Papp Ágnes Klára: Mese, mítosz és modernség. A modern műmese kétarcúsága - Káva Téka 21. (Budapest, 2008)
2008-01-02
„A tündérmese, amely a gyermeknek még ma is első tanácsadója, mert az emberiség számára is ez volt valamikor, titkon tovább él minden mesében"1 - írja Walter Benjamin A mesemondó című esszéjében, és gondolata nyomán - ha nem az ő következtetései mentén haladunk tovább - egyből felmerülhet a kérdés: mennyiben hasonlít és mennyiben tér el a műmese a tündérmeséktől, és mi ennek a különbségnek és azonosságnak a magyarázata. A sok rész-eltérés mellett van egy, a mese lényegét érintő különbség: az, hogy a mű a maga világában mennyire fogadja el a csodát. A varázsmesékben nem kérdéses a történet valóságossága. Szerepeljenek benne sárkányok, táltosok, boszorkányok vagy tündérek, létezésüket sohasem vonja kétségbe se szereplő, se mesélő - legfeljebb a mai olvasó. Más a helyzet a modern műmesék esetében. A szerző mintha ellenállhatatlan késztetést érezne, hogy megmagyarázza, vagy legalábbis kételkedését fejezze ki a mese valóságával szemben. Ennek formái természetesen rendkívül változatosak: a történetben szereplő felnőttek nevetik ki a csodák közt élő gyereket, mint E. T. A. Hoffmann Diótörőjében és Az idegen gyermekben; vagy egyszerűen nem hajlandók elismerni részvételüket a varázslatokban, mint P. L. Travers Mary Poppins-regényeiben. Máshol a történet allegorikus2 magyarázatot kap: ami a gyerek számára mese, az a felnőtt számára elvont tanulság illusztrációjaként jelenik meg. Így van ez Andersen A Hókirálynőjében vagy Wilhelm Hauff egyes meséiben. Végül a mese kiemelkedik a hétköznapi valóságból: Milne Micimackójában a játék állatok elevenednek meg, Lewis Carroll Alice-történetei a kislány álmaként interpretálják a csodákat. Ezeknek a műveknek közös vonásuk, hogy a keretük ad magyarázatot a csodára. Hasonló, de mégsem azonos eset F. L. Baum Oz, a nagy varázslója, ahol úgyszintén élesen elválik a reális keret a csodás mesétől, csakhogy anélkül, hogy magyarázatot adna. Azt azonban, hogy a modern gondolkodás mégis erre a rugóra jár, remekül példázza az ebből készített amerikai film, amely „korrigálja” a mesét, amennyiben álomként magyarázza a csodás eseményeket. Az itt következő gondolatmenet elsőként e kettősség hátterét igyekszik felderíteni: létrejöttének okait, az egyes művekben speciális megjelenési módjait. A kérdés több rétegű, mint első látásra gondolnánk: a műmese mitikus gyökereire és varázsmesei kötődéseire éppúgy tekintettel kell lennünk, mint szépirodalmi kvalitásaira. Ezen a csapáson továbbhaladva, a következő rész megint csak egy, a tündérmese világához képest megmutatkozó, következetes eltérést vizsgál: a hős problémáját. A varázsmesében, még ha kis királyfiról, legkisebb fiúról vagy kicsi királykisasszonyról van is szó, a hősök mindig felnőttként viselkednek, és jutalmuk is a házasság vagy a fele királyság elnyerése.3 Ezzel szemben a műmesék főszereplői hangsúlyozottan gyerekek. Ez már önmagában is messzire BENJAMIN, Walter: A mesemondó. in: Kommentar és prófécia. Gondolat, Bp., 1969, 117. 0. Vö. Tzvetan Todorov allegória-definíciójával, TODOROV, Tzvetan: Introduction a la littérature fantastique. Paris, 1970, 68. o. (magyarul: Todorov, Tzvetan: Bevezetés a fantasztikus irodalomba. Napvilág Kiadó, Bp., 2002) Vo. Propp, V. J .: A mese morfologiaja. Gondolat, Bp., 1975, 92. o., Bettelheim, Bruno: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat, Bp., 1985, 176. o.