Napvilág Kiadó

1995-ös alapításunk óta mintegy négyszáz címet jelentettünk meg; alapfeladatunknak tekintjük a társadalmi problémák bemutatását, a XX. század történetének kritikus feldolgozását és a jelenkortörténet-kutatás eredményeinek bemutatását. A magyar társadalom talán legtöbb egyéni traumát magában hordozó évszázadának olyan feldolgozása a célunk, amely a társadalom különböző rétegei számára közös platformot teremthet a történelmi és társadalmi folyamatok megértéséhez, a megrázkódtatások feldolgozásához. Alapvető célkitűzéseink és motivációink nyilvánosságot biztosítani rejtett, adott esetben zárolt anyagoknak; fórumot biztosítani új kutatási eredményeknek; eddig nem ismert szövegeket hozzáférhetővé tenni magyar nyelven. Mindezt elsősorban a legújabb kori történettudomány, valamint a szélesen értelmezett társadalomtudomány körében. Szerzőink között a magyar tudomány és közélet elismert személyiségei szerepelnek. Politikus-életrajzaink, díjnyertes ismeretterjesztő sorozatunk kötetei, forráskiadványaink, nagymonográfiáink és kézikönyveink széles spektrumon nyújtanak korszerű és nélkülözhetetlen ismereteket elsősorban a társadalomtudományok iránt érdeklődő olvasóknak. Könyveink között a felsőoktatásban használt alapvető szakkönyvek és tankönyvek nagy számmal szerepelnek.

Könyvek - Pszichológia - Szociológia

  • 1
  • 2
Karácsony Szilárd: Érdekérvényesítés. Hogyan erősítsük meg a szakszervezeti mozgalmat?

Budapest, 2023
Pszichológia - Szociológia, Társadalomtudomány

Vigvári András: Zártkert-Magyarország. Átmeneti terek a nagyvárosok peremén

Budapest, 2023
Pszichológia - Szociológia

Krémer Balázs: A valakik társadalma. Az ember társadalmi jelentőségéről és annak hanyatlásáról

Budapest, 2022
Pszichológia - Szociológia

Szalai Erzsébet: Lélek és profitráta. Tanulmányok, esszék, 2018-2022

Budapest, 2022
Pszichológia - Szociológia

Éber Márk Áron: A csepp. A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete

Budapest, 2020
Pszichológia - Szociológia

Szabari Vera (szerk.): (Disz)kontinuitások. A magyar szociológia I960 és 2010 között

Budapest, 2020
Pszichológia - Szociológia

Udvarhelyi Éva Tessza - Dósa Mariann (szerk.): A kutatás felszabadító ereje. A részvételi akciókutatás elmélete és gyakorlata

Budapest, 2019
Pszichológia - Szociológia

Fáber Ágoston: Pierre Bourdieu: elmélet és politika

Budapest, 2018
Pszichológia - Szociológia

Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten. Szociális riportok a 19-20. század fordulóján

Budapest, 2018
Pszichológia - Szociológia

Takács Erzsébet: A szolidaritás alakváltozásai. Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon

Budapest, 2018
Pszichológia - Szociológia

Dósa Mariann - Udvarhelyi Éva Tessza: Anya kiáll és beszél. Anyák önmagukról, közéletről és aktivizmusról

Budapest, 2017
Pszichológia - Szociológia

Vastagh Zoltán: Társadalmi struktúra és állami redisztribúció

Budapest, 2017
Pszichológia - Szociológia

Antal Attila - Földes György (szerk.): Holtpont. Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország elmúlt 25 évéről

Budapest, 2016
Pszichológia - Szociológia

Dósa Mariann - Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.): Velünk beszélj, ne rólunk!. Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról

Budapest, 2016
Pszichológia - Szociológia

Misetics Bálint (szerk.): Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás

Budapest, 2016
Pszichológia - Szociológia

Sebály Bernadett - Vojtonovszki Bálint (szerk.): A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai

Budapest, 2016
Pszichológia - Szociológia

Krémer Balázs: Mi is a kétségbeejtő abban, hogy tovább élünk? avagy Az idősödési válság és a halál egyenlőtlenségei

Budapest, 2015
Pszichológia - Szociológia

Udvarhelyi Éva Tessza: Az igazság az utcán hever. Válaszok a magyarországi lakhatási válságra

Budapest, 2014
Pszichológia - Szociológia

Somlai Péter: Család 2.0

Budapest, 2013
Pszichológia - Szociológia

Rona Jutka: Magyar cigányok - Hungarian gypsies. Túlélők vallanak - Suvivor's Stories

Budapest, 2012
Pszichológia - Szociológia

Ferge Zsuzsa: Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek. Adalékok a rendszerstruktúra és a társadalmi struktúra átalakulásának dinamikájához

Budapest, 2010
Open access, Pszichológia - Szociológia

Fromm, Erich: Utak egy egészséges társadalom felé

Fordító: Szalay Virág
Budapest, 2010
Pszichológia - Szociológia

Hunyady György: A társadalmi közérzet hullámverése

Budapest, 2010
Open access, Pszichológia - Szociológia

Némedi Dénes: Klasszikus szociológia 1890-1945. Második, változatlan kiadás

Budapest, 2010
Pszichológia - Szociológia

Bourdieu, Pierre: A gyakorlat elméletének vázlata & Három kabil etnológiai tanulmány

Fordító: Gelléri Gábor - Sebes Anna - Berényi Gábor
Budapest, 2009
Pszichológia - Szociológia

Csizmadia Zoltán: Együttműködés és újítóképesség. Kapcsolati hálózatok és innovációs rendszerek regionális sajátosságai

Budapest, 2009
Open access, Pszichológia - Szociológia

Fellegi Borbála: Út a megbékéléshez. A helyreállító igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon

Budapest, 2009
Pszichológia - Szociológia

Gellner, Ernest: A nemzetek és a nacionalizmus

Fordító: Barabás András
Budapest, 2009
Pszichológia - Szociológia

Huszár Ákos: A kritikai elmélet rekonstrukciója. Újosztály-elméletek és civiltársadalom-elméletek a rendszerváltás időszakában

Budapest, 2009
Pszichológia - Szociológia

Krémer Balázs: Bevezetés a szociálpolitikába

Budapest, 2009
Pszichológia - Szociológia

Kende Anna - Vajda Róza (szerk.): Rasszizmus a tudományban

Budapest, 2008
Pszichológia - Szociológia

Némedi Dénes (szerk.): Modern szociológiai paradigmák

Budapest, 2008
Pszichológia - Szociológia

Somlai Péter: Társas és társadalmi. Válogatott tanulmányok

Budapest, 2008
Pszichológia - Szociológia

Bognár Virág - Kabai Imre - Somlai Péter - Tóth Olga: Új ifjúság. Szociológiai tanulmányok a posztadoleszcensekről

Budapest, 2007
Pszichológia - Szociológia

Kósáné Kovács Magda - Pető Andrea: Mérleg. Hátrányos helyzetű társadalmi csoportok Magyarországon 2007-ben

Budapest, 2007
Pszichológia - Szociológia

Kósáné Kovács Magda - Pető Andrea (szerk.): Balance Sheet. Disadvantaged Social Groups in Hungary in 2007

Budapest, 2007
Pszichológia - Szociológia

Polhemus, Robert M.: Lót leányai. Szex, megváltás és a nők önérvényesítési törekvései

Fordító: Bozai Ágota
Budapest, 2007
Pszichológia - Szociológia

Surowiecki, James: A tömegek bölcsessége. Miért okosabb a sokaság, mint a kevesek? Hogyan alakítja a kollektív tudás a gazdasági életet, a társadalmakat és a csoportokat?

Fordító: Árvay Alica
Budapest, 2007
Pszichológia - Szociológia

Castells, Manuel: A tudás világa. Manuel Castells és Martin Ince beszélgetése

Fordító: Árokszállássy Zoltán
Budapest, 2006
Pszichológia - Szociológia

Diamond, Patrick - Giddens, Anthony: Írások az egyenlőtlenségről, az egyenlősdiről - és az új egyenlőségről

Fordító: Bikics Milán
Budapest, 2006
Pszichológia - Szociológia

Edwards, Griffith: Az „anyag” természete. Drogok… és miért nyúlnak hozzá oly sokan?

Fordító: Kácsor Lóránt
Budapest, 2006
Pszichológia - Szociológia

Fuller, Steve: Az entellektüel. A negatív gondolkodás pozitív ereje

Fordító: Árvay Alica
Budapest, 2006
Pszichológia - Szociológia

Kovách Imre: Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon

Budapest, 2006
Pszichológia - Szociológia

Elias, Norbert: A szociológia lényege

Fordító: Berényi Gábor
Budapest, 2005
Pszichológia - Szociológia

Giddens, Anthony: Elszabadult világ. Hogyan alakítja át életünket a globalizáció?

Fordító: Gárdos János
Budapest, 2005
Pszichológia - Szociológia

Palasik Mária - Sipos Balázs (szerk.): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon

Budapest, 2005
Pszichológia - Szociológia

Feitl István - Sipos András: Iskolák, diákok, oktatáspolitika a 19-20. században

Budapest, 2004
Pszichológia - Szociológia

Fleck Zoltán: Szociológia jogászoknak

Budapest, 2004
Pszichológia - Szociológia

Gazsó Ferenc - Laki László: Fiatalok az újkapitalizmusban

Budapest, 2004
Pszichológia - Szociológia

Gedeon Péter - Pál Eszter - Somlai Péter: Az evolúció elméletei és metaforái a társadalomtudományokban

Budapest, 2004
Pszichológia - Szociológia

  • 1
  • 2

KBART