Belényi Gyula: Munkások Magyarországon 1948-1956 (Budapest, 2000)
A magyar történettudomány már több évtizedes hagyományra visszatekintő gyakorlata is bizonyítja, egy történeti korszak megismerését nagyban segítheti levéltári dokumentumok közzététele. Ezt a hagyományt kívánja folytatni e kötet is, amikor az 1945 utáni időszak számban egyik legnagyobb s az egykorú propagandában és ideológiában oly sokat emlegetett - s tegyük hozzá: hamisan beállított - társadalmi csoportjának, az ipari munkásságnak életkörülményeit és munkaviszonyait kívánja az olvasó elé tárni levéltári dokumentumok csokorba gyűjtésével. Ami a rokon témákban mintegy két évtizede kutatásokat folytató szerzők törekvésében újszerű, az elsősorban az, hogy a kötet dokumentumai egy társadalomtörténeti téma bemutatását célozzák, és teljes mértékben mellőzika régies, a „munkásmozgalom-történetre" jellemző ideologikus megközelítéseket. Kizárólag arra összpontosítanak, hogy bemutassák a munkásság társadalmi csoportjának szociológiai jellemzőit, egyebek mellett jövedelmi viszonyait, munkafeltételeit, lakásviszonyait, továbbá a vele szemben alkalmazott durva állami elnyomó intézkedéseket. A jegyzetekkel ellátott dokumentumok főként a Rákosi-korszak első négy-öt évéből származnak, de megtalálhatók közöttük a Nagy Imre miniszterelnökségének időszakára eső bérügyi és egyéb intézkedések dokumentumai, valamint az 1956-os budapesti üzemi munkástanácsok követeléseit tartalmazó iratok is. A kötetet a szerkesztők elemző tanulmánya vezeti be.