Hajdu Tibor - Litván György (szerk.): Károlyi Mihály levelezése IV. B) kötet, 1940-1944 (Budapest, 2015)

KÁROLYI MIHÁLY LEVELEZÉSE IV. 1930-1944 Szerkesztette: Hajdú Tibor és Litván György Károlyi Mihály összegyűjtött le­velezésének IV. (A-B) kötetével, amely az 1930—1944 közötti idő­szakot öleli át, befejeződik Károlyi Mihály levelezésének kiadása. A leveleket mindenféle tartalmi válogatás nélkül közöljük: Károlyi Mihály levelei esetében teljességre törekedtünk, a hozzá írott levelek­ből általában csak a lényeges tartal­­múakat tesszük közzé. Némi eltérést jelent az előző kötetek gyakorlatától, hogy Káro­lyi nővérének levelei mellett többet közöltünk más rokonok (Andrássy Gyuláné, Károlyi Mihály és fele­sége nővérei) kortörténeti értékű és érdekességű leveleiből. Ezek rávilágítanak a korábban - má­sok mellett a Károlyi házaspár emlékirataiban — homályban ha­gyott körülményre; hogy ugyanis a forradalmak után megszakadt családi kapcsolatok a harmincas évekre többé-kevésbé helyreálltak, sőt az érzelmi kötődés, anyagi tá­mogatásuk a húszas években sem szünetelt. A kötethatárokat úgy vontuk meg, hogy elválasszuk Károlyi emigrációjának két korszakát; az 1930-as évek franciaországi és svájci életét, illetve második világ­­háborús angliai tevékenységét. 1930-1932 Károlyi aktív kom­munistabarát korszaka. Érdeke­sen tükrözik véleményét Szovjet- Oroszországról az első, 1931-es és második, 1933-as oroszországi útja során született levelek. 1933- tól, Hitler uralomra jutásától Károlyi teljesen a nácizmus elleni küzdelemnek szentelte politikai te­vékenységét, ettől kezdve nemzet­közi kommunista levelezése is csak ezzel kapcsolatos. Az 1930-1934- es évekre jellemző eltávolodása régi októbrista barátaitól és harcostár­saitól. Közülük levelezésben - és vitában - Jászi Oszkárral és Szende Pállal állt. Az 1930-as években folytatott nemzetközi antifasiszta tevékeny­ségének dokumentumai között található levelezése olyan nagy nevű partnerekkel, mint Henri Barbusse, Romain Rolland vagy Willi Münzenberg.

Next