Palasik Mária (szerk.): Nők a magyar tudományban (Budapest, 2010)
Nők a magyar tudományban. Pályaképek
Dömötör Tekla Dobrovits Aladárné etnográfus, folklórkutató, irodalomtörténész (Budapest, 1914. január 13. Budapest, 1987. november 15.) Értelmiségi szülők gyermeke. Édesanyja Márton Irén izraelita tanítónő, aki 1919- ben tért át a református hitre. Újságíró édesapját - Dömötör Miklóst - még kisgyermek korában elvesztette. Férje Dobrovits Aladár történész-egyiptológus, 1937-ben házasodtak össze; 1963-ban elváltak. Két leánya született: az idősebb, Dorottya jeles művészettörténész lett, aki fiatalon, 47 évesen halt meg, és Katalin, aki szintén bölcsészetet tanult. A tágabb rokonság anyagi támogatásával a Pázmány Péter Tudományegyetemen angol-német szakos tanári oklevelet szerzett 1936-ban, egy év múlva ugyanott doktorált. Később Cambridge-ben is tanult. 1939-ben, amikor férje a Louvre-ban ösztöndíjasként dolgozhatott, ö a Sorbonne különféle előadásaira járt. A második világháború kitörésekor kalandos körülmények között térhettek haza. Érettségi után ismerte meg Honti Jánost, a nemzetközi hírű mesekutatót, akit fiatalon pusztítottak el 1945-ben. Többek között vele és Szerb Antallal volt a klaszszika-filológus Kerényi Károly körének egyik elmaradhatatlan tagja. Tagja a baloldali és liberális Vajda János Társaságnak is. E korból származik ismeretsége több íróval is. A világháború végén már külföldön tartózkodó Kerényi zugligeti villájában lakott sok más bújtatott emberrel együtt, itt működött az egyik igazolványhamisító üzem is. Férje ekkor katona volt, és csak 1946-ban tért haza francia hadifogságból. Dömötör Tekla 1945-től a Magyar Nemzeti Múzeum elnökségének munkatársa, az egyik utolsó szabadkőműves-nagymester, Supka Géza titkárnője. Majd a Szabó Ervin Könyvtárban referenskönyvtáros (1946-1952), később könyvtári kutató volt, és Budapest művelődéstörténetéhez gyűjtött adatokat. Innen nagyon elkívánkozott, és 1953-ban került át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklore Tanszékére, ahol a „nagy-budapesti néprajzi kutatást", valamint a munkásfolklór-kutatást bízták rá. Itt fejezte be a Régi magyar vígjátékok (1954) szövegkiadását. 1956-tól 1958-ig önálló aspiráns volt. Ennek eredménye az irodalomtörténész Kardos Tiborral együtt kiadott Régi Magyar Drámai Emlékek (1960) második kötete. 1961-ben irodalomtudományokból megvédte kandidátusi disszertációját. Közben 1958-tól 1966-ig a Hont Ferenc vezette Színháztudományi Intézet megbízott osztályvezetője, az európai népi színjátszásra és a munkásszínjátszásra vonatkozó publikációk szerzője vagy szervezője. 1964-ben lett az Ortutay vezette Folklore Tanszék igen hűséges második embere, 1969-ben docenssé nevezték ki. 1972-ben a történelem 200 Nők a magyar tudományban