Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi békeszervezetek története (Budapest, 1998)
A gazdag levéltári forrásanyag és a legújabb irodalom feldolgozásával készült munka akadémiai értekezés és népszerű írás egyszerre: bizonyítja, hogy a háború nem örökké való, hanem történeti jelenség, amely sok tízezer éven át ismeretlen volt az emberiség történelmében. Ez adja a reményt, hogy amint eszközként érte nyúlt az ember, egyszer majd búcsút is vesz tőle. Az első, háborúknak nevezhető események abban a korban zajlottak, amikor az emberek kőbaltával, tehát az első munkaeszközzel harcoltak egymás ellen az élelemért, asszonyért és területért. Ezzel vette kezdetét a „primitív háborúk” kora. A háború ezután évezredeken át hozzátartozott az emberiség mindennapjaihoz. Kari von Clausewitz, a hadtörténet, elmélet és gyakorlat egyik első kiemelkedő egyénisége a következőkben foglalta össze lényegét a múlt század elején: „A háború egyszerűen a politika folytatása más eszközökkel.” Sokan foglalkoztak elméletben és gyakorlatban a háborúk „humanizálásával”. Pogyebrád György cseh és Mátyás magyar király az elsők között kezdeményezte a korlátozott hadműveleteket csatáikban. Ezek célja — a lakosságot még elkerülő háborúk korszakában az volt, hogy a drága zsoldosok életét kímélve, tapogatózó ütközetekkel igyekezzenek kisebb-nagyobb előnyökre szert tenni a békekötésig. A béke azonban mindig hamar elillant.