Takács Erzsébet: A szolidaritás alakváltozásai. Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon - Társadalomelméleti Műhely (Budapest, 2018)
A könyv megírását az a felismerés ösztönözte, hogy a minden körülmények között pozitív értelemben elgondolt szolidaritás egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben és a társadalomtudományi szakirodalomban is, miközben a kollektív cselekvés lehetőségei mindinkább beszűkülnek, és bizonyos területekre összpontosulnak. A szolidaritás számos esetben válik a legösszetettebb társadalmi problémák (sőt főként ezek) megoldásává, a társadalom bajainak orvosságává. A családi szolidaritás megoldja a gyermeknevelés, az idősek ápolása és a kettős műszak problémáját, a klasszikus munkahelyi vagy civil mozgalmi szolidaritás harcol az érdekvédelemért, a társadalmi szolidaritás tompítja a jóléti állam leépülését követő elszegényedést, küzd a rasszizmus és a társadalmi egyenlőtlenségek visszaszorításáért. Miközben magának a szolidaritásnak a jelentése mind problematikusabbá, mind összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, számos magánember, szakember, közösség, szervezet és mozgalom tesz erőfeszítéseket az egyéni és közösségi szolidaritás működtetésére és ösztönzésére, megteremtve ezzel a szolidaritáshoz kapcsolódó kollektív cselekvés számos formáját (közöttük társadalmi megközelítésből nézve diszfunkcionálisakat is). E könyv kísérlet arra, hogy a szolidaritás jelenkori alakváltozásának nyomon követésével bemutassam a kollektív cselekvés néhány olyan lehetőségterét, ahol a történeti örökség, a piaci átmenet és a globalizáció hatásaként (is) megjelenő szolidaritáshiányt áttörve egyéni szolidaritáscselekvések válnak - tudatosan vagy sem - közösségivé.