Osiris kiadó

"Ipsa scientia potestas est"
"A tudás maga a hatalom."

Ez a Francis Bacontől származó mondás lehetne kiadónk jelszava. Az Osiris Kiadó az elmúlt években az egyik legismertebb és legigényesebb magyarországi tudományos és szépirodalmi könyvműhellyé vált. Indulása (1994) óta meghatározó szerepet tölt be a hazai humán és társadalomtudományi, felsőoktatási és szépirodalmi könyvkiadásban, s egyben szellemi műhelyként is működik. Olyan elismert kutatók és szerzők kötődnek a kiadóhoz, mint Bihari Mihály, Domokos Mátyás, Ferencz Győző, Hankiss Elemér, Hunyady György, Kerényi Ferenc, Komoróczy Géza, Kósa László, Kosáry Domokos, Körösényi András, Kukorelli István, Lázár Ervin, Mezey Barna, Németh György, Pléh Csaba, Pótó János, Romsics Ignác, Saly Noémi, Szabó István, Tolcsvai Nagy Gábor, Ungváry Krisztián, Vermes Géza, Voigt Vilmos, Zalán Vince stb. Tudományos, felsőoktatási és igényes ismeretterjesztő könyveink a magyar humán értelmiség, az egyetemi hallgatók és a művelt, érdeklődő olvasók számára készülnek. A könyvműhely évente átlag kétszáz címet jelentet meg, amelyek nagy része eredeti magyar mű, kisebb része fordítás.

Legfontosabb sorozataink a következők: az Osiris klasszikusok sorozatban a magyar (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János, Vörösmarty Mihály stb.) és a világirodalom (Arisztophanész, Büchner, Csehov, Moliere, Schiller, Szophoklész stb.) nagyjai jelennek meg. Az Osiris könyvtárban publikáljuk a humán és társadalomtudomány (antropológia, filmelmélet, filozófia, irodalomelmélet, jogtudomány, néprajz, nyelvészet, pedagógia, pszichológia, szociológia, történelem, teológia) klasszikus és - reményeink szerint - klasszikussá váló munkáit. Ugyanezen tudományágak alapvető tankönyvei az Osiris tankönyvek sorozatban jelennek meg. A filozófia és a történetírás meghatározó alapmunkáit (Bahtyin, Heidegger, Kant, Locke, Schopenhauer, Hérodotosz, Plutarkhosz, Suetonius, Thuküdidész, Xenophón) a Sapientia humana sorozatban adjuk ki. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a mai és klasszikus magyar történeti művek megjelentetését (Millenniumi magyar történelem), illetve a történeti közgondolkodás alakítását (Nemzet és emlékezet).

Könyvek

Jány János - Ilosvai Gábor - Bölcskei János: Médiajogi kézikönyv. II.

Budapest, 2000
Jogtudomány

Jellinek, Georg: Általános államtan (Jogfilozófiák)

Fordító: dr. Szilágyi Péter
Budapest, 1994
Jogtudomány

Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv. Elmélet, történet, kommentár (Osiris kézikönyvek)

Budapest, 2005
Jogtudomány

Kállay István: Városi bíráskodás Magyarországon 1686-1848 (Jogtörténet)

Budapest, 1996
Jogtudomány

Kende Tamás - Szűcs Tamás szerk.: Az Európai Unió politikái (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2001
Jogtudomány

Kende Tamás - Szűcs Tamás szerk.: Európai közjog és politika (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2005
Jogtudomány

Kende Tamás szerk.: Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok I.

Budapest, 2000
Jogtudomány

Kende Tamás szerk.: Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok II.

Budapest, 2000
Jogtudomány

Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben (Osiris könyvtár - Jogtudomány)

Budapest, 2003
Jogtudomány

Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2014
Jogtudomány

Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2009
Jogtudomány

Kerekes Zsuzsa: Parlamenti ábécé

Budapest, 1999
Jogtudomány

Király Tibor: Büntetőeljárási jog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2000
Jogtudomány

Kiss György: Munkajog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2000
Jogtudomány

Kiss György szerk.: Az Európai Unió munkajoga és a magyar munkajog a jogközelítés folyamatában (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2001
Jogtudomány

Koppányi Szabolcs: A hírközlés szabályozása az Európai Közösségben és Magyarországon (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2003
Jogtudomány

Kovács Péter: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem (Pro minoritate könyvek)

Budapest, 1996
Jogtudomány

Kovács Péter: Nemzetközi közjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2011
Jogtudomány

Kovács Péter: Nemzetközi közjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2016
Jogtudomány

Kukorelli István szerk.: Alkotmányjog. Jogszabálygyűjtemény (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2002
Jogtudomány

Kukorelli István szerk.: Alkotmánytan (Osiris tankönyvek)

Budapest, 1998
Jogtudomány

Kukorelli István szerk.: Alkotmánytan. I. Alapfogalmak, alkotmányos intézmények (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2007
Jogtudomány

Lenkovics Barnabás: A polgári jog vázlata

Budapest, 2001
Jogtudomány

M. Nyitrai Péter: Nemzetközi és európai büntetőjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2006
Jogtudomány

Masenkó-Mavi Viktor szerk.: Az Európa Tanács válogatott egyezményei

Budapest – Strasbourg, 1999
Jogtudomány

Menyhárd Attila: Dologi jog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2007
Jogtudomány

Mezey Barna: A magyar polgári börtönügy kezdetei (Jogtörténet - Jogtörténeti értekezések)

Budapest, 1995
Jogtudomány

Mezey Barna - Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmus-történet (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2003
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Szöveggyűjtemény (Osiris tankönyvek)

Budapest, 1998
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2000
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: A magyar országgyűlés történetének képeskönyve

Budapest, 1999
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: Hatalommegosztás és jogállamiság (Jogtörténeti értekezések)

Budapest, 1998
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: Magyar alkotmánytörténet (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2003
Jogtudomány

Mezey Barna szerk.: Magyar jogtörténet (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2007
Jogtudomány

Nagy Boldizsár - Jeney Petra szerk.: Nemzetközi jogi olvasókönyv. Dokumentumok és szemelvények (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2002
Jogtudomány

Nagy Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer (Doktori mestermunkák)

Budapest, 2000
Jogtudomány

Németh Ágnes: Európai emberi jogi döntvénytár 1.

Budapest, 1997
Jogtudomány

Németh Ágnes: Európai emberi jogi döntvénytár 2.

Budapest, 1998
Jogtudomány

Németh Ágnes: Európai emberi jogi döntvénytár 3.

Budapest, 1999
Jogtudomány

Nquyen Quoc Dinh - Daillier, Patrick - Pellet, Alain - Kovács Péter: Nemzetközi közjog (Osiris tankönyvek)

Budapest, 1997
Jogtudomány

Őry Tamás szerk.: Az Európai Unió adójoga (Osiris tankönyvek - Magyarország az Európai Unióban)

Budapest, 2003
Jogtudomány

Paczolay Péter szerk.: Alkotmánybíráskodás. Alkotmányértelmezés (Jogfilozófiák)

Fordító: Bánfalvi András
Budapest, 1995
Jogtudomány

Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament (Osiris tankönyvek - Doktori mestermunkák)

Budapest, 2002
Jogtudomány

Petrétei József: A törvényhozás elmélete és gyakorlata a parlamentáris demokráciában (Doktori mestermunkák)

Budapest, 1998
Jogtudomány

Pomogyi László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon (Jogtörténet - Jogtörténeti értekezések)

Budapest, 1995
Jogtudomány

Pomogyi László: Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarországon (Jogtörténeti értekezések - Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum)

Budapest, 2001
Jogtudomány

Róth Erika: Az elítélés előtti fogvatartás dilemmái (Doktori Mestermunkák)

Budapest, 2000
Jogtudomány

Sári János: A hatalommegosztás történelmi dimenziói és mai értelme, avagy az alkotmányos rendszerek belső logikája (Osiris könyvtár - Politológia)

Budapest, 1995
Jogtudomány

Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok. Alkotmánytan. II. (Osiris tankönyvek)

Budapest, 2008
Jogtudomány

Shaw, Malcolm N.: Nemzetközi jog (Osiris tankönyvek)

Fordító: Dunay Pál et al.
Budapest, 2002
Jogtudomány

KBART